Alku a Hilton-szexvideóról

Vágólapra másolva!
A legismertebb amerikai médiaszereplők közé emelkedő Paris Hilton, miután nemi erőszakkal vádolta meg volt barátját, elmondta, hogy a szeretkezésüket bemutató videó váratlan nyilvánosságra kerülése mélyen megalázta. A szállodalánc-tulajdonos családból származó valóságshow-szereplő alkudozni kezdett a felvételeket terjesztő internetes társasággal.
Vágólapra másolva!
Paris Hilton

"Intim helyzetben voltam, és soha, de soha nem gondoltam, hogy ez publikus lesz. Kínos helyzetbe hozott, és megalázott, különösen, mert sérti a szüleim és szeretteim érzéseit is" - nyilatkozta Paris Hilton, az amerikai felső tízezer fiatal tagja, aki gazdag családja, szexbotránya és decemberre meghirdetett új valóságshow-ja miatt a legismertebb amerikai médiaszereplők közé tartozik.

A Hilton szállodalánc örököse és akkori barátja, Richard Salomon három évvel ezelőtt vették fel szeretkezésüket videóra, ami később egyelőre tisztázatlan okból felkerült a világhálóra. Salomon azt állítja, ellopták tőle a képhordozót, és a másolatokat az engedélye, valamint tudomása nélkül terjesztette egy ismerőse. Az említett barát, aki egykor Salomon lakótársa volt, mást mond. Donald Thrasher szerint a felvételeket Salomon adta oda neki. "Megállapodtunk, hogy eladja nekem, aztán megkaptam tőle" - mondta Trasher.

A tisztességtelen eljárást panaszoló Salomon barátja nyilatkozatára még nem reagált, de a szexvideót a világhálón bemutató internetes pornócéget tízmillió dollárra pereli engedély nélküli forgalmazásért. Az egyre több nyilatkozatot és pert generáló botrány kapcsán a megvádolt internetes társaság bejelentette, hogy a videót jóhiszeműen tették közzé, miután úgy tudták, a jogok Trashernél vannak - írta a Yahoo.

Salomon egykori partnere családjától szintén tízmillió dollárt követel. A videón is rögzített kaland óta Shannen Doherty színésznő férjeként új életet élő Salomont az dühítette fel, hogy Paris Hilton azt állította, öntudatlan állapotban volt a szeretkezés idején, tehát Salomon kihasználta, és gyakorlatilag erőszakot tett rajta.

A hosszú ideig minden internetező számára szabadon felhasználható képek sorsát a kellemetlen helyzet miatt a pornócég és Paris Hilton is rendezni szeretné. A többszereplős ügy két érintettje megállapodott, hogy a bizonytalan tulajdonosi helyzet miatt - és mert Paris Hilton nem járult hozzá a felvételek publikálásához - nem közli azt tovább a pornóvállalkozás.