Mr. Beannel keverik össze Tony Blairt

Vágólapra másolva!
Ötven másodperces szerepet kapott Tony Blair brit miniszterelnök a Simpsons című amerikai rajzfilmsorozatban, amelynek új részét november 23-án sugározták az Egyesült Államokban és januárban kerül képernyőre Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!
Forrás: Hölgyfórum
Forrás: Hölgyfórum

A kék öltönyös Blair a heathrow-i repülőtéren találkozik Simpsonékkal. "Helló, isten hozta az Egyesült Királyságban" - szólal meg a politikus először a rajzfilmben, amelynek szinkronját 2003 áprilisban, néhány héttel az iraki háború kezdete után vettek fel a Downing Streeten.

"Nem túlzás azt állítani, hogy a Simpson család világszerte ismert és népszerű. Az emberek akkor is emlékezni fognak Tony Blair szereplésére, amikor már rég elfeledkeztek az iraki háborúról, ezáltal jelentősen javulhat a politikus megítélése. Az sem kizárt, hogy ez lesz karrierjének csúcsa - nem is beszélve az angliai turizmus fellendítéséről" - nyilatkozta korábban a brit kormány egyik sajtósa.

Az országa népszerűsítését vállaló, rajzolt Blair-figura a Simopson család fejének, Homer Simpsonnak azt ajánlja, gyerekeivel együtt keresse fel a szigetország nevezetességeit, köztük a londoni parlamentet és Shakespeare szülőhelyét, Stratford upon Avont - írta a BBC.

leftADSL Otthon, ADSL Hobbi, év végéig ingyen./internet_ajanlat/index.htmlRendelje meg az év végéig!

"Ti, amerikaiak szeretitek a kastélyokat, Edinburgh-ban, ahol születtem van egy óriási" - reklámozza a politikus Skócia történelmi fővárosát Homernak.

A Nagy-Britanniát bemutató Simpsons-epizódban a kormányfő mellett más helybéli hírességek is feltűnnek, köztük J.K. Rowling írónő, Ian McKellen színész és Erzsébet királynő is. Az uralkodót azonban a többi közismert brittől eltérően nem saját hangjával szinkronizálták, a feladatra egy színészt kértek fel.

Az új Simpsont George Bush amerikai elnök londoni látogatása után mutatták be, amiben a BBC szerint az is közrejátszott, hogy a Blairt is felvonultató részben Homer egy alkalommal arra utal, Amerika egyoldalú, más államok érdekeit háttérbe szorító külpolitikával akarja megoldani a világ problémáit.

A rajzfilm végén Blair ismét a légikikötőben látható, ahol újabb családokat fogad lelkesen, hogy meggyőzze őket Britannia szépségéről. Ekkor szólal meg távozóban Homer Simpson. "Nem hittem volna, hogy találkozunk Mr Beannel" - örvendezett a sárga hajú családapa.