Gyermek fogant a dán Big Brotherben

Vágólapra másolva!
Gyermeket vár a valóságshow dán változatában összeismerkedett két szereplő, akik korábban élő adásban szeretkeztek.
Vágólapra másolva!

A fiatalokra gyakorolt rossz hatása és etikátlansága miatt gyakran bírált Big Brother dán stábja szerint először fordult elő, hogy a televízió kamerák által egyenesben közvetített intim együttlét után teherbe essen valaki.

A TV Danmark által közvetített valóságshow egyik októberi adásában láthatták a nézők a 20 éves Sissel és a 21 éves Robert szeretkezését - amihez hasonló jeleneteket 2002 őszén a magyar nézők is láthattak a hazai Big Brother-ben. Sisselt november 22-én szavazták ki a műsorból, és néhány nappal később jelentették be, hogy júliusra gyermeket vár.

A valóságshow párja már hetek óta tudott a terhességről, de azt nem akarták idő előtt a dán tévénézők tudomására hozni, így a két fiatal szüleinek mondhatta el először a hírt. A dán Big Brother internetes oldala szerint Sissel és Robert egyelőre nem tervez házasságot, de "izgatottan készülnek új szerepükre".