Tavasszal indul A Nagy Nő a tv2-n

Vágólapra másolva!
2004. első félévében kezdi meg A Nagy Ő második részének sugárzását a tv2, de legközelebb egy nő válogathat huszonöt férfi közül.
Vágólapra másolva!
Forrás: tv2
Forrás: tv2

A tv2-nél közölték, azt remélik, hogy az első szériánál sokkal erősebb versenyszellem jellemzi majd a folytatást; "Ez az életből fakad: a nők a háttérben, a férfiak a nyílt színen rendezik konfliktusaikat" - mondta a tv2 egyik munkatársa az MTI-nek.

A csatorna által ősszel sugározni kezdett show első szériájában a Nagy Ő Noszály Sándor teniszező volt, aki huszonöt nő közül választhatta ki a nyertest. A tavaszi műsorban pedig egy nő válogathat ugyanannyi férfi közül. A főszereplőről azonban még nem döntöttek, kiválasztása a jövő év elejére várható.

A tv2-nél korábban az [origo]-nak elmondták, valószínű, hogy az új műsor címe A Nagy Nő lesz, amely az amerikai Bachelorette című produkció magyar változata.