Eric Clapton új albumokat ad ki

Vágólapra másolva!
A harmincas évek meghatározó blueszenésze, Robert Johnson dalait szólaltatja meg új lemezén Eric Clapton.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Eric Clapton

A "lassúkezű" 2004-ben két új lemezt ad ki, március 30-án egy Robert Johnson-feldolgozásokkal megtöltött albumot, év végén pedig saját, friss számaiból összeállított stúdiókorongot jelentet meg.

Robert Johnson, a blues óriása, - akinek mindössze 27 év adatott - 1938-ban ugyanis gyilkosság áldozata lett. Állítólag valami nőügybe keveredett, egyesek szerint egy féltékeny férj leszúrta, míg mások úgy tudják, hogy egy kocsmában mérget tettek az italába. Rövid élete ellenére is maradandót alkotott, igaz csak 29, más források szerint 30 dal fűződik a nevéhez, de ezt az egyet még nem találták meg.

Eric Claptonhoz mindig közel álltak Johnson dalai, már a Cream-időszakban is bombasikere volt Crossroads című szerzeményének az angol trió előadásában, de Clapton többek között játszotta a Rambling On My Mind és a Kind Hearted Woman című kompozíciókat is.

A rockzenészek közül nagyon sokan feldolgozták Robert Johnson dalait, a Rolling Stones a legutóbbi Forty Licks turnéján is játszotta a Love In Vain-t. A Led Zeppelin a Riverside Blues-zal, a Blues Brothers a Sweet Home Chicagó-val, a Fleetwood Mac pedig a Dust My Broom-mal lépett fel.