McCartney idén kihagyja Budapestet

Vágólapra másolva!
Ismét útra kész Paul McCartney és stábja: az egykori beatle 2004-es európai turnéja május végén kezdődik a spanyolországi Gijonban, és egy hónappal később Nagy-Britanniában, a glastonburyi fesztiválon fejeződik be. A zenészt a magyar érdeklődők legközelebb Prágában nézhetik meg.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

"Csodálatos pillanatokat jelentettek a tavalyi koncertek a közönségnek és nekünk is. Akkor miért álljunk le? Tovább játszom, és igyekszem eljutni új helyekre is" - nyilatkozta saját honlapján McCartney.

Az új helyek közé tartozik a turné második állomása, a portugáliai Rock In Rio is, ahol az énekes nyitja meg a fesztivált, amelyen rajta kívül fellép Sting és Peter Gabriel, valamint kedvéért a Korn együttes és Britney Spears is.

A 2003-ashoz képest szűkre szabott turné érinti Madridot, Zürichet, Lipcsét, a dániai Horsenst, Göteborgot, Oslót, Helsinkit, Szentpétervárt, Prágát és a Párizst, ahonnan a brit zenész a háromnapos glastonburyi fesztiválra utazik. Budapest, ahol tavaly nem volt telt ház McCartney koncertjén, nem szerepel a turnéhelyszínek között.

Paul McCartney az elmúlt napokban vette fel egy soha ki nem adott Beatles-dal zenekari változatát. A volt beatle hegedűsöket és hárfásokat is meghívott a London északi részén lévő stúdióba, a Mother and Child című, hatvanas években készült dalának rögzítéséhez. A dal McCartney egy közeli barátja szerint karácsonyi ajándék lesz Paul felesége, Heather és kislánya számára, és az év végi ünnepen mutatja majd be szerzőjük. Eredetileg a Let It Be című albumon szerepelt volna, ám nem készült el idejében. Arról egyelőre nincs szó, hogy a dalt a közeljövőben kislemezként megjelentetnék.