Idős tévések pereskednek a koruk miatt

Vágólapra másolva!
Túl öregnek találta kollégáját a televíziós munkához egy hetvennégy éves amerikai tévés vállalkozó, aki ezért kénytelen bíróságra járni. A felperes szerint a műsorvezető-üzletember, sok más produkciós cég főnökéhez hasonlóan, csak a fiatalokat tartja értékes munkaerőnek.
Vágólapra másolva!

Jogtalan megkülönböztetéssel vádolja Ralph Andrews amerikai producer régi szaktársát, Dick Clark tévés vállalkozó-műsorvezetőt, aki idősnek találta őt a közös munkához.

A visszautasított férfi - aki sok évtizedes pályafutása alatt több Amerika-szerte ismert műsort készített, köztük a Celebrity Sweepstakes című hírességeket szerepeltető NBC-s vetélkedőt - Clark lépése után úgy döntött, életkor miatti diszkrimináció címén pert indít.

A hetvenhat éves Andrews azt állítja, egyértelmű bizonyítékai vannak, hogy a nála két évvel fiatalabb kollégája - akinek saját produkciós vállalkozása van, és egyebek mellett az 1952 óta sugárzott American Bandstand című könnyűzenei show műsorvezetőjeként lett közismert - a törvénytelenséget követett el - írta a BBC. A Dick Clark Productions nevű cég vezetője a felperes szerint még 2003 tavaszán azt mondta neki, túl öreg a munkához, de ha alkalmas feladat kínálkozik, megkeresi - ami azóta sem történt meg.

"Negyven éve ismerem Dicket. Félrevezetett, amikor elhitette velem, boldogan ad állást, hogy azt csinálhassam, amihez a legjobban értek - televíziós show-k megalkotását, fejlesztését és menedzselését. ... Nem vagyok túl öreg. Ha Dick nem az, én miért lennék" - érvelt a felperes, aki úgy érzi, kellemtelen, megalázó és bosszantó a vele történt eset.

Andrews ügyvédje a diszkrimináció bizonyítására bemutatta a Dick Clark által írt elutasító levelet is, ami a felperes szerint alátámasztja, hogy a tévés vállakozó, sok más produkciós cég főnökéhez hasonlóan, csak a fiatalokat tartja értékes munkaerőnek. "A korunkbelieket dinoszauruszoknak tartják az emberek, az üzletet az új generációnak kell vinnie. Mégis, tudd, ha olyan munka jön, amelyben tapasztalt kezed hasznát vehetjük, nem habozok hívni téged" - írta korábban a bevádolt tévés, aki azt is közölte, az aktuális feladatokra felvett két új munkatárs huszonhét, illetve harmincéves.

A Los Angeles-i bíróságon indított eljárás alperese nem nyilatkozott az ügyben.