Vágólapra másolva!
Elavult eszközparkkal, feladatára alkalmatlan épületben dolgozik a Magyar Televízió (MTV), közölték a közszolgálati médium vezetői hétfői tájékoztatójukon, amit a tévében tett "múzeumi sétával" kötöttek egybe.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Rudi Zoltán a Szabadság téri épület előtt

"Az MTV, amelyet több mint fél évszázada költöztettek a Szabadság téri székházába, ma már olyan, mint egy technikatörténeti múzeum" - állítják az intézmény vezetői.

"Azért különleges ez az élő múzeum, mert ebből a múzeumból sugározza minden nap a Magyar Televízió egyes és kettes programját, sőt ebben a múzeumban készíti műsorai többségét" - mondta az újságíróknak a bejárás kezdetén Ágoston György műszaki igazgató, aki szerint a Szabadság téri épületbe szervezett sétával akarják megértetni, "milyen nehézségekkel küszködik a Magyar Televízió minden nap".

Ágoston György a Híradó stúdiójában a berendezésekre, illetve a "nem túlságosan öreg, alig nyolcéves kamerákra" mutatva azt mondta, hogy "itt a múzeumnak a jobb darabjai találhatóak". Az MTV munkatársa közölte még, hogy a műszaki vezérlőben olyan eszközök is vannak, amelyeknek gyártója másfél évtizede nem létezik, így nemegyszer gondjuk van a cserealkatrészek beszerzésével.

"Volt olyan időszak, amikor nem volt tartalék alkatrészünk, ezért leállítottunk egyes eszközöket, és azokból kannibálkodtunk", mondta. Mint mondta, van olyan közvetítőkocsija az MTV-nek, amelyben a "hangkeverő pultot viaszosvászonnal letakartuk, és a hangmérnök a saját otthoni pultját hozza be". Ágoston szerint ma is használnak a nyolcvanas évek elején vásárolt, akkor a világ élvonalába tartozó, de ma már teljesen elavult eszközöket.

"Számos olyan eszközünk van, amely jóval húsz év feletti, így megint csak csoda, hogy ez a ház működik" - jelentette ki Ágoston, majd megemlítette, hogy áramkimaradások idején "arra vagyunk kénytelenek rájönni, hogy az akkumulátorok cseréjének elmaradása miatt a szünetmentes áramforrás nem látja el igazából a feladatát", ahogy véleménye szerint számítástechnikai rendszerük is felújításra szorulna.

A műszaki igazgató azt állította, hogy az anyagi gondokkal küszködő intézmény nem tudja fedezni a fejlesztések magas költségeit, mert csak képmagnóik modernekre cserélése kétmilliárd forintba kerülne. Ágoston szerint vannak olyan berendezések, amelyet azért nem mernek lezárni kollégái, mert nem biztos, hogy vissza lehetne őket kapcsolni.

Az MTV egyes stúdiójában a műszaki igazgató arról beszélt, "azt a módszert vagyunk kénytelenek hosszú-hosszú évek óta folytatni, hogy a közvetítőkocsikból vagy máshonnan kitermelt eszközöket még valamilyen nyugalmasabb helyen tovább használjuk".

Rudi Zoltán, az MTV másfél hónapja megválasztott elnöke a "múzeumi séta" végén arról beszélt, a Magyar Televízió pazarlása nem vezetői, munkatársai mulasztásából, hanem "a szerkezetből, a struktúrájából fakad, abból, hogy alkalmatlan helyen dolgozik alkalmatlan eszközökkel". Rudi a pénzvesztés okai között elmondta, hogy az épületet eredetileg egészen más célra tervezték, és azt állította, új gyártóbázis megteremtése is fontos lenne a jobb működéshez.