Leszbikust játszik Jennifer Aniston

Vágólapra másolva!
A nemrég véget ért Jóbarátok sztárjai szerepet vállaltak a Simpson családban, amelyben Aniston és társai homoszexuális karaktereknek kölcsönzik hangjukat.
Vágólapra másolva!

Melegek, illetve leszbikusok által látogatott üdülőbe tévednek Simpsonék a rajzfilmsorozat egyik bemutató előtt álló részében, amelyben a Jóbarátok szereplői is feladatot kapnak.

A májusban véget ért amerikai szitkom sztárjai a Simpsonék félreértésből lefoglalt szállásán megforduló vendégeket szinkronizálják, akik mindannyian homoszexuálisak.

Az Ananova szerint Simpson család életének újabb kínos pillanatairól szóló epizód még tervezési fázisban van, ezért a sugárzás csak 2005 elejére várható.

"A stáb időt, energiát nem kímélve azon dolgozik, hogy elkészüljön a megfelelő forgatókönyv. Nagyon vicces lesz, de egyben sokkoló is, mert a Jóbarátok mind a hat szereplője homoszexuálist alakít" - mondta a Fox tévén sugárzott rajzfilm folytatásáról egy forrás.

A Jóbarátok című amerikai tévésorozat 236 epizód és tíz év után ért véget május 6-án. A szitkom igazi sikerszéria volt, műsorsávjában rendre az élmezőnyben végzett, és több tucat ország tévécsatornája vásárolta meg.

Jennifer Aniston

A sorozat az NBC egyik slágere lett, a szereplőket pedig milliomossá tette. Jennifer Aniston (Rachel), Courtney Cox Arquette (Monica), Lisa Kudrow (Phoebe), Matt LeBlanc (Joey), Matthew Perry (Chandler) és David Schwimmer (Ross) a sorozat végére igencsak meggazdagodtak, mivel egymillió dollárt vághattak zsebre epizódonként.