Afganisztánban is hódít a kereskedelmi televíziózás

Vágólapra másolva!
Indul az első afganisztáni szórakoztató televízió, három évvel azután, hogy összeomlott a szélsőséges tálib rezsim, amely betiltotta a mozit, a zenét és a kikapcsolódást szolgáló televíziózást.
Vágólapra másolva!

Az egyelőre csak Kabulban fogható "Afgán TV" tulajdonosa egy éven belül az egész országra ki kívánja szélesíteni a szolgáltatást. A bimbózó vállalkozás eddig 200 ezer dollárt emésztett fel, és közel 3 millió dollárba kerülne az egész országra kiterjedő műsorsugárzás. A média tulajdonosa csütörtöki nyilatkozatában elmondta, hogy üzleti érdekekre és a nézők igényére hivatkozva nem tervez díjat szedni a tévézésért, a költségeket a reklámbevételekből fedezik majd.

A műsorkínálatban napi 16 órányi játékfilm mellett, indiai és nyugati zeneszámok szerepelnek. "Igazán szórakoztató az új tévé. Lányokat és fiúkat látunk táncolni és énekelni, ...teljesen más, mint az állami" - vélte egy kabuli lakos a Reuters riporterével folytatott beszdélgetésben.

Rahin Mahdum a tájékoztatási és kulturális miniszter közlése szerint az új csatorna mindaddig nem kerül állami cenzúra alá, míg műsora nem sérti meg az iszlám törvényeket avagy az afgán kultúrát. A 2001-ben amerikai vezetésű nemzetközi koalíció hadművelete döntötte meg Afganisztánban az akkor már öt éve hatalmon lévő szélsőséges iszlám diktatúrát.