VV-Milóval sokat nyert az RTL Klub

Vágólapra másolva!
Sting mellett a hétvége legnépszerűbb szórakoztatóipari személyiségei egy deszki tinédzser és a magyar fociválogatott tagjai voltak. A nézettségi versenyben győztes Való Világ negyedik sorozatába már egy hete lehet jelentkezni, de az RTL Klub vezetői azt nyilatkozták, egyelőre nem döntötték el, mikor kerül adásba a valóságshow új szériája. Addig is két másik realityt közvetít a csatorna.
Vágólapra másolva!

Mindkét kereskedelmi tévének volt egy-egy húzóműsora a hétvégére, az abszolút bajnok az RTL Klub lett a Való Világ fináléjával, a vasárnapot azonban a TV2 nyerte a fociválogatott győztes meccsének közvetítésével.

A Való Világ-villa utolsó három lakójára, Katkára, Leóra és a végül győztes Milóra a műsor péntek esti fináléjakor az éppen tévézők több mint fele, 2 millió 330 ezer ember volt kíváncsi, ami duplája a TV2 eredményének. A valóságshow közel négyórás kiadásával sem a konkurens adó vetélkedője, az Áll az alku (1 millió 340 ezres nézettség), sem A kalandor című amerikai film (881 ezres nézettség) nem tudta felvenni a versenyt, igaz, a teljes lakosság körében a VV3-finálé nézettsége több mint félmillióval elmarad az egy évvel korábbi Való Világ 2 utolsó részének eredményétől.

Ezzel ellentétben a kereskedelmi szempontból fontos ötven év alatti felnőttek körében a VV-finálé megőrizte korábbi nézettségét. A VV3-at a fiatalabbak közül 1 millió 37 ezren, a konkurens kereskedelmi tévé műsorait pedig feleennyi néző sem választotta, ráadásul az RTL Klub telefonszámaira hatalmas mennyiségű emelt díjas SMS-t küldtek a nézők. A győztes Milóra 492 ezren szavaztak, a három lakóra együtt pedig több mint egymillió voks érkezett.

Forrás: MTI
Torghelle, a magyarok gólszerzője (Háttal Gera)

Másnapra azonban erősen csökent a műsor iránti érdeklődés, a Való Világ szombati kiadása - amelyben a valóságshow leglátványosabb pillanatait gyűjtötték egybe - közelébe sem ért az előző napi rész nézettségének. A június 5-i darab alig 1 millió 400 ezer embert vonzott, hajszálnyival kevesebbet, mint a TV2-n adott Acticity vetélkedő, majd az RTL Klub esti filmje, a Féktelenül is lemaradt a konkurens csatornán vetített Halálos fegyver 4 mögött - késő este a Heti hetes-sel szépíteni tudott az RTL, amelynek közéleti kabaréja ismét verhetetlen volt. (A június 5-i és előző szombati adatokat összevetve az látszik, hogy az ingyenes budapesti Sting-koncert nem befolyásolta lényegesen a televíziók nézettségét.)

A szombati felemás eredmény után vasárnap már egyértelműen a TV2 munkatársai örülhettek. A hét utolsó estéjén a 0-2-re végződött német-magyar válogatott labdarúgó-mérkőzést nézték a legtöbben, 1 millió 900 ezren, amitől az RTL Klub filmje, a Túszharc félmillióval maradt el.