Baumgartner bravúrosan verte Svábyt

Vágólapra másolva!
A televíziós nézettségi versenyben is fontos eredményt ért el Baumgartner Zsolt autóversenyző, aki vasárnap este a műsorsáv általában legnézettebb programjánál, a Naplónál is népszerűbb volt.
Vágólapra másolva!

Komoly ellenfélre talált Sváby András, a Napló című hírmagazin vezetője, akinek műsora évek óta a legfőbb vasárnap esti program a tévézők többsége számára. A TV2 munkatársa még hónapokkal ezelőtt - miután az RTL Klub Szeress most című heti sorozata rendre lemaradt a Napló mögött - azt nyilatkozta, áll elébe a konkurens csatornák újabb kihívásainak.

Az utóbbi két hét eredményei azt mutatják, a Forma-1 élő közvetítése olyan konkurenciát jelent, amely veszélybe sodorhatja a Napló hosszú ideig stabilnak tűnő első helyét. Míg június 13-án vasárnap csak a kereskedelmileg fontos 18-49 év közötti korosztályt körében nyert a Forma-1, egy héttel később már a teljes lakosságot tekintve is a sportrendezvény nyerte a nézettségi versenyt.

A Baumgartner sporttörténeti pontszerzését közvetítő RTL Klub műsorát este hét és háromnegyed kilenc között 1 millió 766 ezren nézték átlagosan, a Napló-t, amely héttől nyolcig tartott 1 millió 643 ezren. (Fontos, hogy a közös egyórányi idősávban is az autóversenyt nézték többen.) A kereskedelmi tévék által megcélzott ötven év alatti felnőttek nagy része szintén Baumgartner és társai küzdelmére volt kíváncsi; közülük az RTL Klubot ebben az időben 919 ezren, a részben párhuzamosan sugárzott Sváby-műsort csupán 603 ezren választották.

A TV2 másik esti műsora, az este nyolctól vetített Életre-halálra című amerikai akciófilm szintén lemaradt a Forma-1 mögött. Az RTL Klub indianapolisi közvetítése a teljes lakosság körében - az átlagos nézettséget tekintve - 270 ezerrel, a fiatalabbakat tekintve pedig 180 ezres különbséggel győzte le a tengerentúli mozit.