Élet vagy halál - rendhagyó bírósági műsor

Vágólapra másolva!
Eddig titkosnak számító tanácskozásba tekinthetnek be az amerikai tévénézők az ABC új műsorának segítségével. A csatorna egy gyilkossági ügy esküdtjeinek tárgyalás utáni vitájáról számol be, így a közönség először láthatja, min múlhat egy halálos ítélet.
Vágólapra másolva!

Rendhagyó műsort sugároz az ABC tévétársaság augusztus 10-én, amikor - a tévézés történetében első alkalommal - beszámolnak egy ohiói esküdtszék ítélethozó tanácskozásáról.

Miután a gyilkosságért bíróság elé állított Mark Ducic ügyét tárgyaló testület visszavonult, hogy döntsön a férfiről, a stáb rögzítette a halálbüntetéssel fenyegetett vádlottról folytatott vitát.

A júniusi esemény előtt a műsorkészítők három hónapon keresztül követték a pert, így az egyórás műsorban azt is bemutatják, milyen kapcsolatban állt a vádlott és védője, illetve azt, hogyan készült a perre az ügyészség. Az esküdtek többsége végül hosszas mérlegelést követően nem szabta ki a legsúlyosabb büntetést, de Ducic további sorsáról a premier előtt az ABC nem közölt egyéb részleteket.

Az In The Jury Room (Esküdtszéki szoba) alkotóinak motivációjáról azonban szívesen nyilatkozott a producer, Michael Bicks. "Olyan helyre akarom elkalauzolni a nézőket, ahol soha nem járhattak. ... Az esetleges halálos ítéletről döntő esküdtek tanácskozásának helyszíne épp ilyen. ... A demokráciát erősítjük vele, ha a nézők láthatják azt a szobát, ahol egy ember életéről vagy haláláról döntenek" - mondta az ABC munkatársa.

A műsorkészítők a hatrészesre tervezett sorozat többi epizódjában is egy-egy emberölési ügy tárgyalását dolgozzák fel az illetékes bíróságok engedélyével, amit ők szereztek meg először.

Korábban az amerikai PBS közszolgálati csatorna is hasonló felvételeket akart készíteni egy texasi esküdtszék tanácskozásáról, ott azonban a hatóságok nem járultak hozzá a kamerák jelenlétéhez. A texasi büntetőbíróság döntését azzal indokolta, hogy a kamerák jelenléte sértené az ősi, több évszázados szokást, amely szerint az esküdteknek zárt körben és bizalmas módon kell tárgyalniuk a vádlott sorsáról. A bírák emellett arra a texasi törvényre hivatkoztak, amely tételesen kimondja, hogy az esküdtek tanácskozásán rajtuk kívül senki nem lehet jelen.

A texasi érvekel ellentétben Chris Davey, az ohiói legfelsőbb bíróság szóvivője elmondta, fontosnak tartják, hogy minél többen tudják, hogyan zajlik egy ítélethozatal, ezért nemrég az interneten is hozzáférhetővé tették az esküdtek tanácskozásának felvételeit. "Nagyon reméljük, hogy a műsor is hozzájárul a folyamat megértéséhez ezáltal növelve a közbizalmat a bíróságok felé" - mondta a tévés közvetítést támogató testület képviselője.