Nagyszabású rendezvényeket tűz műsorra az RTL Klub

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub őszi műsorstruktúrájának is fontos eleme lesz az egyszeri, nagy rendezvényeket műsorra tűző esemény-televíziózás - közölte Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója az MTI érdeklődésére.
Vágólapra másolva!

Az első ilyen a "Legyen Ön is milliomos!" különkiadása lesz a ValóVilág3 szereplőivel szeptember legelején" - mondta, megemlítve, hogy szeptember 11-én Kótai Mihály és Erdei Zsolt ökölvívók címmeccsét sugározza majd a csatorna. Kolosi kiemelte annak jelentőségét, hogy az RTL Klub - a ZDF nélkül és az Universum támogatásával - önállóan közvetítheti majd az eseményt.

A program további érdekessége, hogy a társaság nem csak médiapartnerként, hanem társszervezőként is részt vállal a szeptemberi gála előkészületeiben és lebonyolításában.

A karácsonyig terjedő időszakban ismét jelentkezik Az ország tesztje című, egész estés vetélkedő. Az RTL Klub tavaly sugárzott először hasonló, a tévé előtt kitölthető műsort, elsőként egy intelligencia-, majd egy hasonló módon megoldható KRESZ-tesztet, amit idén május közepén az általános tájékozottságot próbára tevő verseny követett.

Kolosi Péter tájékoztatása szerint műsorukon szerepel - immár magyar csapattal - a Domino Day dominódöntő-bajnokság, valamint egy olyan műsor, melyben Magyarország külsőben és belsőben leghasonlóbb ikerpárját keresik.

A nagyszabású események közvetítése mellett természetesen a struktúra részei maradnak a valóságshow-k is. A Survivor 2-t már augusztus 28-tól figyelemmel kísérhetik a nézők, melyet megszokott módon a ValóVilág negyedik szériája követ.