A szexis nővérek tovább hódítanak

Vágólapra másolva!
Élet és halál, buli és szex az egyik brit kereskedelmi csatorna kórházsorozatának fő témái, amelytől Amerikában is sikert remélnek a producerek.
Vágólapra másolva!

Nem angyalok (No Angels) címmel fut a szigetországi Channel 4 televízió nagy nézettségű tévészériája, a négy vonzó kórházi ápolónő életét bemutató műsor, amelynek hamarosan elkészül az amerikai változata is. A producerek szerint az Egyesült Államokban is hasonló sikerrel lehet majd eladni a programot, amely jól illeszkedik az elképzelt szingliéletről szóló műsorok sorozatába.

A Nem angyalok, amely a Szex és New York-hoz hasonlóan, négy keményen dolgozó, csinos fiatal nőről szól, a nővérmunka drámaisága mellett a főszereplők szexuális kalandjait állítja középpontba. "Nap mint nap szembesülnek az emberi élet törékenységével, megtapasztalják a borzalmat, közben pedig, hogy kieresszék a gőzt, esténként belevetik magukat az élvezetekbe, veszélyesen szexcentrikusak és nem ismernek tabukat" - szól a Channel 4 műsort reklámozó ismertetője.

Ben Silverman amerikai producer szerint a Nagy-Britanniában már második szériájánál tartó műsor kiváló, de a tengerentúli változat a helyi közönség ízléséhez és ismereteihez igazítva több ponton különbözik majd az eredetitől. "Van néhány dolog, ami a brit egészségügyi rendszer sajátja, ezért nálunk idegenül hatna" - mondta Silverman, aki további fontos módosításnak tartja, hogy növelnék a párkapcsolatokról szóló jelenetek számát. "Azt tervezzük, hogy egy kicsit több szexet viszünk bele."