Fiatal nőkkel hódított Árpa Attila

Vágólapra másolva!
A nézettségi verseny állását továbbra sem tudta megfordítani a TV2, de új műsora, a Csaó, Darwin nagy sikert aratott szombat este. A produkciót kreatív tanácsadóként segítő Árpa Attila korábbi munkaadója, az RTL Klub hétvégi gyengébb eredménye ellenére továbbra is piacvezető, amit elsősorban hétköznapokon sugárzott sorozatainak köszönhet.
Vágólapra másolva!

Nagy győzelmet aratott október 2-án a TV2 olasz licenc alapján gyártott új műsora, a Bochkor Gábor vezett Csaó, Darwin, amelyben több tucat fiatal nő versenyzett egymással szórakoztatónak szánt feladatok megoldásában. A hajszínük szerint csapatokba szervezett szőke és barna játékosok küzdelmére a teljes lakosságból 1 millió 660 ezren voltak kíváncsiak, ami rendkívül magas szám a konkurens műsorok eredményéhez képest.

A Csaó, Darwin-nal párhuzamosan az RTL Klubon Robin Williams főszereplésével vetített amerikai film, a Jumanji csak 1 millió 058 ezer embert vonzott. A kereskedelmi adók esti főműsoraival nagyjából egy időben kezdett, de egy órával korábban véget ért Szeszélyes évszakok-at 1 millió 131 ezren nézték, az MTV következő szombat esti műsorát, a kilenctől sugárzott A remény rabjai című amerikai mozit azonban már csak 706 ezren választották.

A kreatív tanácsadóként dolgozó Árpa Attila közreműködésével készített Csaó, Darwin mellett Szulák Andrea Activity című show-ja is aratott. A TV2- s vetélkedőt 1 millió 389 ezren, a közvetlenül előtte adott Magellán című magazinműsort pedig 1 millió 303 ezren követték, míg a velük párhuzamosan vetített RTL klubos túlélőshow-t, a Survivor csak 1 millió 031 ezer embert kötött le.

A kereskedelmi csatornák fő célcsoportja, az ötven év alatti felnőttek körében is hsonlóan alakult a szombat esti verseny, amelyben az RTL Klub csak a főműsoridő végén, tíz óra után tudta átvenni a vezetést, a Heti hetes sugárzása idején (1 millió 161 ezer).

Kiegyensúlyozottabb volt a küzdelem vasárnap este. A teljes lakosságot tekintve ekkor a TV2-s Napló vonzotta a legtöbb nézőt (1 millió 956 ezer), a magazinnal egy időben sugárzott RTL klubos Szeress most félmillióval kevesebb embert érdekelt, és a fiatalabbak körében sem volt népszerűbb. Este nyolc után azonban javított az RTL Klub, a reaklámozók szempontából fontos 18-49 év közötti korosztályt figyelembe véve abszolút első lett a Mi kell a nőnek című amerikai film, és az idősebbek körében is csak az MTV-s Névshowr vonzott nála több nézőt.

A hétvégével ellentétben hétköznapkon egyértelműen az RTL Klub műsorai voltak a legnépszerűbbek, a csatorna régóta sikeres sorozatainak (Barátok közt, Miliomos-vetélkedő, Balázs, Mónika) legutóbb sem akadt komoly ellenfele.

NoA műsor címeCsatornaDátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.Barátok köztRTL Klub09.29. szerda2 153 36643,1
2.Legyen ön is milliomos!RTL Klub09.27. hétfő2 071 93542,2
3.Legyen ön is milliomos!RTL Klub

09.30. csütörtök

2 064 74042,5
4.Legyen ön is milliomos!RTL Klub

09.28. kedd

2 045 99443,3
5.Legyen ön is milliomos!RTL Klub

09.29. szerda

2 032 41443
6.Barátok köztRTL Klub

09.30. csütörtök

2 027 96340,3
7.Legyen ön is milliomos!RTL Klub

10.01. péntek

2 008 39443,8
8.NaplóTV2

10.03. vasárnap

1 956 78139,7
9.Barátok köztRTL Klub

09.28. kedd

1 875 99836,7
10.Barátok köztRTL Klub09.27. hétfő1 849 66136,1
11. Barátok köztRTL Klub

10.01. péntek

1 729 56635,2
12. FókuszRTL Klub

09.30. csütörtök

1 721 54939,9
13.NévshowrMTV

10.03. vasárnap

1 675 91931,2
14. Csaó Darwin!TV2

10.02. szombat

1 660 03535,7
15. FókuszRTL Klub

09.29. szerda

1 646 36740,5
16. FókuszRTL Klub

09.28. kedd

1 598 60138,4
17. HíradóRTL Klub

09.30. csütörtök

1 569 88841,3
18. Áll az alku TV2

10.01. péntek

1 555 81332,8
19.Mi kell a nőnek? (am. vígjáték)RTL Klub

10.03. vasárnap

1 537 71830,4
20. FókuszRTL Klub

09.27. hétfő

1 530 19234,9