Az ORTT Brüsszelben próbál hatni az RTL Klubra

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi tévé magyarországi képviselőinél az ORTT nem tudta elérni, hogy a csatorna teljesítse a médiahatóság szerint elmulasztott kötelességeit, ezért a testület elnöke - a műsorszolgáltató meghívására - az RTL Klub belgiumi tulajdonosához utazik.
Vágólapra másolva!

Kovács György az Országos Rádió és Televízó Testület elnöke Brüsszelben, az RTL Group központjában akarja elérni, hogy a cég magyarországi csatornája a médiahatóság elvárásai szerint tevékenykedjen. Az ORTT vezetője közölte, ha az RTL Klub fő tulajdonosa azt akarja, hogy esély legyen a csatorna 2007-ben lejáró koncessziójának meghosszabbítására, változtatni kell a kereskedelmi tévé működésén.

"A legnagyobb problémát a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó részének gyakori megszegése, a magyar nyelven készült filmalkotások gyártásának elégtelen támogatása, és a közszolgálati műsorok jogszabályban meghatározottnál alacsonyabb aránya jelenti" - nyilatkozta az [origo]-nak Kovács György. Az ORTT-elnök szerint az RTL Klubra rendszeresen kirótt büntetések - amelyeket többek közt a Mónika és a Balázs show-k, valamint a túl korai időpontban vetített és nem megfelelő életkorjelzéssel ellátott műsorok miatt kapott a tévé - általában nem segítenek, a törvénysértések megismétlődnek. "Az a helyes eljárás, ha közvetlenül a döntéshozókkal, nem pedig azok helyi képviselőivel folytatok megbeszéléseket" - mondta Kovács György, az ORTT elnöke.

Az ORTT adatai alapján csak a magyar filmek kötelező támogatásának hiányos teljesítése miatt megállapított kötbér mintegy 300 millió forint. A médiatörvény szerint az RTL Klub reklámbevételének hat százalékát kellene, hogy új, hazai gyártású filmekre költse, vagy ha nem akar részt venni az alkotások elkészítésében, három százalékot kell befizetnie a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) számlájára, de ebben az esetben nem szólhat bele, hogy a szervezet melyik magyar filmre költi az összeget. Az Állami Számvevőszék szerint azonban, amikor a kereskedelmi csatorna ezt a lehetőséget választotta egyben feltételeket is szabott az MMK-nak, így a hivatalos vizsgálat azt állapította meg, hogy az előírt összegnek az RTL Klub 2001-ben alig kétharmadát, 2002-ben pedig csak felét fizette ki a törvénynek megfelelően.

"Ebben és a vitatott műsorok ügyében sincs előrelépés. A Mónika és a Balázs show-k ügyének tárgyalásakor az RTL Klub képviselőit testületi ülésre is meghívtuk, de érezhető volt, hogy velük nem tudunk haladást elérni, ezért döntöttem úgy, a tulajdonossal fogok tárgyalni" - mondta Kovács György, aki október 17-én utazik az RTL Group Brüsszeli központjába.

Az RTL Klub a műsoraival kapcsolatos elítélő ORTT-határozatokat általában megalapozatlannak tartja és bíróságon támadja meg, amely ügyek évekig is elhúzódhatnak, de néha előfordult, hogy a tévé vállalta a büntetésként kiszabott elsötétítést - legutóbb 2004 nyarán. A műsorszolgáltatóval szemben kiszabott kötbér mértéke azonban így is közel 1 milliárd forint.

A műsorokról, illetve azok sugárzási módjáról folytatott gyakori viták elkerülése mellett az ORTT számára további fontos kérdés, hogy az RTL Klub, illetve a másik országos kereskedelmi csatorna, a TV2 miként vehetne részt a digitális műsorszórás meghonosításában. A testület korábban úgy döntött, hogy az előzetes projekt keretében Budapesten és Kabhegyen elinduló digitális földfelszíni műsorszolgáltatás egy multiplexe a jelenleg már működő országos közszolgálati csatornákat tartalmazhatja. A médiahatóság emellett a kereskedelmi tévéknek is felajánlotta, hogy csatlakozzanak a korszerűbb rendszerhez, ami azonban a mostaninál több csatorna számára tenné lehetővé az országos sugárzást. Az RTL Klub és a TV2 azonban egyelőre nem akar élni a lehetőséggel.