Rekordbüntetés tévés szex miatt

Vágólapra másolva!
Az eddigi legnagyobb bírságot szabta ki az amerikai távközlési felügyelet televíziós műsorra. A médiahatóság a Fox társaság főműsoridőben sugárzott párkereső valóságshow-ját büntette, amelyben egy legénybúcsú szexjeleneteit is bemutatták. Az elmarasztalt tévé szerint a programban nem voltak sértő vagy a kiskorúak számára káros részek.
Vágólapra másolva!

Újabb gondot okozott a Fox tévének Married by America című valóságshow-ja, amelyben egyedülálló nőknek és férfiaknak kerestek házastársat. A másfél évvel ezelőtti sorozat először gyenge nézettségi eredménye miatt jelentett problémát, most pedig az Amerikai Kommunikációs Bizottság (Federal Communications Commission - FCC) friss döntése nehezíti a Fox helyzetét.

Az FCC 2004. október 12-én közzétett határozatával közel 1 millió 200 ezer dollárra, azaz majdnem 250 millió forintra büntette a társaságot a műsor egyik tavaly áprilisi része miatt. Az indoklás szerint a kifogásolt epizódban nyíltan ábrázolták a szexualitást olyan időpontban, amikor gyerekek is nagy számban ülhettek még a képernyő előtt.

Az este tíz óra előtt sugárzott realityt, amelyben a telefonon szavazó tévénézők választhattak párt a műsor szereplőinek, a leány-, illetve legénybúcsú jeleneteiért ítélte el a médiahatóság. A Married by America 2003. április 7-én bemutatott részében sztriptízzel szórakoztatták a műsor szereplőit, akik tejszínhabot nyaltak a félmeztelen táncosok testéről valamint, az indoklás szerint, szexuálisan kihívóan viselkedtek.

"Bár a meztelen testrészeket pixelezéssel kitakarták, még a gyerekek is tisztában lehettek vele, hogy a sztriptíztáncosok felső nélkül vannak és hogy szexet mutatnak a képernyőn" - tartalmazza a távközlési felügyelet határozata, amit vitat a megbüntetett társaság.

"Nem értünk egyet az FCC döntésével, a műsor nem tartalmazott sértő jeleneteket" - közölte szóvivőjén keresztül a Fox, amelynek egy hónapja van a fellebbezésre.

Az FCC pár héttel korábban szintén nagy összegű büntetést szabott ki gyermekek számára károsnak ítélt tévéműsor miatt. A médiahatóság akkor a CBS-en közvetített februári Super Bowl-döntő néhány képéért bírságolt, amelyeken a nézők élőben láthatták, amint a mérkőzés szünetében tartott koncerten Justin Timberlake letépi előadótársa, Janet Jackson melltartóját. A több tízmilliós nézettségű program kifogásolt jelenetéért 550 ezer dollár, azaz 110 millió forint kifizetésére kötelezték a CBS-t, ami a Fox elleni határozatig a legmagasabb, tévéműsorra kirótt büntetés volt.