Tíz százalék pornó a francia melegcsatornán

Vágólapra másolva!
A saját nemükhöz vonzódó nézők a fő célcsoportja a franciaországi Pink TV-nek, amely hetente négyszer éjfél után pornót sugároz, napközben pedig többek között tévésorozatok, vitaműsorok, dokumentumfilmek és hírességeket bemutató interjúk váltakoznak. A befektetők arra számítanak, hogy az olasz és kanadai melegtévével ellentétben az új csatorna nyereséget termel majd.
Vágólapra másolva!

Homoszexuálisoknak szóló tévécsatorna kezdte meg adását Franciaországban. A Pink TV a világ első, országosan is fogható melegcsatornája. Adásához műholdon, kábeltévén és szélessávú interneten (ADSL) lehet hozzáférni havi 9 euró, azaz 2300 forint előfizetési díj ellenében. Fő részvényesei között olyan vezető francia audiovizuális cégek vannak, mint a TF1, a Canal+ vagy az M6 magántelevízió, de e szektorban akarja kamatoztatni pénzét mások mellett Pierre Bergé népszerű divattervező és több befektetési alap is.

Pascal Houzelot, a kisebbségi tévé alapítója, elnöke és főrészvényese legkevesebb 180 ezer előfizetőre számít Franciaországban, ahol adatai szerint 3 és fél millió homoszexuális él.

A "rózsaszín" csatorna hetente négyszer éjfél után duplán kódolt pornót sugároz: a nézőnek nem elégséges előfizetői szerződést kötnie, hanem egy titkos kódot be kell táplálnia, mielőtt a filmek megjelennének a képernyőjén. A nappali kínálat olyan melegtémájú tévésorozatokból áll, mint a Metrosexuality, a 70-es évek Amerikájából származó Wonder Woman Lynda Carterral, a French and Saunders vagy a Magyarországon jelenleg a Cool TV-ben A fiúk a klubból címmel futó Queer as Folk.

A Pink TV vezetője - aki korábban igazgató volt a TF1 állami tévénél, és Jacques Chirac francia köztársasági elnök mellett is dolgozott tanácsadóként - azonban bejelentette, hogy "a Pink TV műsorának csak 10 százaléka lesz szexuális tartalmú".

A tévésorozatok vitaműsorokkal, dokumentumfilmekkel, hírességeket bemutató interjúkkal, homoszexuálisokról szóló játékfilmekkel és erotikus japán rajzfilmekkel, mangákkal váltakoznak. Az éjféli szex után reggel 6-ig videoművészek szabadon kísérletezhetnek avantgárd műveikkel az új tévében, amelyben a sport "macsó" világát egy transzvesztita sportriporter kommentálja majd saját szemszögéből.

A francia melegtévé arra számít, hogy a világ első homoszexuális csatornájaként nyereségesen működik majd: 180 ezer előfizető esetén - ezek felét Párizsban és környékén remélik - már megtérül a 12,2 millió eurós beruházás. A kanadai Pridevision vagy az olaszországi Gay TV még nem gazdaságos, míg az Egyesült Államokban csak márciusban indul az első melegtévé, a Logo.

Az új csatorna alapítói és vezető párizsi lapok kommentárjai szerint Franciaországban megérett a helyzet egy ilyen kockázatosnak tűnő vállalkozásra. Emlékeztetnek arra, hogy 1999-ben az országban bevezették az egyneműek regisztrált párkapcsolatát, Nicolas Sarkozy, a jobboldali kormány gazdasági minisztere adókedvezményeket hagyott jóvá a meleg párok számára a jövő évi költségvetésben, egy bíróság pedig a közelmúltban elismerte az első "egynemű" családot, amelyben két nő nevel három gyermeket.

A melegtévé indulásával szinte egy időben követelte neves francia homoszexuális értelmiségek egy csoportja a "jogot homoszexuálisok számára, hogy szülők legyenek". A Le Nouvel Observateur című hetilap legújabb számában megjelent kiáltványt többek között Bertrand Delanoé párizsi főpolgármester, Amélie Mauresmo teniszcsillag, Jean-Paul Gaultier divattervező és Jean-Jacques Aillagon volt kulturális miniszter írta alá.