Több műsor lekerül az MTV-ről

Vágólapra másolva!
Takarékosságra hivatkozva a közszolgálati csatorna több programját szünetelteti vagy ritkítja. Hogy mely produkciókat nem láthatja tovább a közönség, az az október 29-i vezetői értekezleten dől el. Közben az ORTT úgy döntött, elvben nincs jogi akadálya, hogy az MTV új csatornákat indítson. Rudi Zoltán tévéelnök szerint ez azt jelenti, hogy 2005. március 15-én megkezdi adását a közszolgálati tévé harmadik adója.
Vágólapra másolva!

"A holnap délelőtti vezetői értekezleten válik véglegessé, hogy mely műsorok szünetelnek, melyeknek csökken a költségvetése, illetve mely programokat sugárzunk ritkábban november 1. és az év vége között" - mondta Holub Katalin, az MTV szóvivője, aki azt is közölte, "tudjuk, hogy több állami forrásra nem számíthatunk".

A döntést "ma pontosítják főszerkesztői, szerkesztői szinten" - nyilatkozta a szóvivő, aki sem arról nem tudott nyilatkozni, mely műsorokat érinthet a változtatás, sem arról, mekkora megtakarítást remél az intézkedéstől a közszolgálati médium.

Rudi Zoltán, az MTV elnöke az [origo] Társalgó rovatában azt mondta, a takarékoskodással az a céljuk, hogy a közszolgálati intézmény végre adósság nélkül kezdhesse az új évet. " ... remélhetőleg már az idei évet nullszaldóval zárjuk, ez konkrétan azt jelenti, hogy arra törekszünk, ne legyen szállítói tartozásunk 2004-ről, ne tartozzunk se az államnak, se munkatársainknak, se egyéb beszállítóinknak. Ez nagyon drasztikus takarékossági intézkedéseket indokolt a Magyar Televízióban, csak az idén a műsorgyártás területén kétmilliárd forint megtakarítást sikerült elérnünk. Folyamatosan szűnnek meg a korábban berögzült vezetői és nem vezetői kiváltságok, minden fillért igyekszünk megfogni, és ennek eredményeként talán először sikerül a tartozásokat ledolgozni" - mondta Rudi Zoltán.

Az anyagi gondokról korábban is többször nyilatkoztak az MTV-nél. Szeptember elején Csorba Mária, az intézmény sajtóreferense azt mondta az MTI-nek, hogy ősszel nem lesz pénzük a műsorstruktúra átalakítására, csak a műsorrendet változik.

Rudi Zoltán pedig még augusztus elején közölte, szeptember közepéig elegendőek a társaság rendelkezésre álló anyagi források az intézmény kiadásainak finanszírozására. Már akkor elmondta, hogy az ősszel induló új műsorrendben háromféle pénzügyi helyzetre - egy ideálisra, egy "még optimálisra" és egy szükségstruktúrára - is felkészül az MTV.

"Mindenképpen fogunk műsort csinálni: hogyha kevés pénzünk lesz, akkor kicsike műsor lesz, ha rendesen leszünk finanszírozva, akkor érdekesebb és színvonalasabb műsor lesz ... szükségstruktúra esetén az adásidő is kevesebb lenne, és értelemszerűen mind a belső, mind a külső gyártású műsorok közül sok nem indulna újra, vagy nem indulna el. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a médiatörvényben előírt közszolgálati műsorok kerülnek képernyőre" - mondta korábban Rudi Zoltán.