Csökkenő rasszizmus az amerikai tévéknél

Vágólapra másolva!
Egy kisebbségek jogaival foglalkozó szervezet szerint az Egyesült Államokban már tapasztalható némi javulás az etnikumok álláshoz jutásával kapcsolatban, ugyanakkor figyelmeztették a médiát, hogy a műsorgyártók kevés latin színészt foglalkoztatnak, kevés latin kap munkát a tévénél.
Vágólapra másolva!

A Coalición de Medios Multiétnicos szerint növelni kell a kisebbségekhez tartozó dolgozók számát a tévécsatornáknál is, hogy az jobban tükrözze az országon belüli etnikai arányokat. Különösen a latinok, az ázsai-amerikaiak és az őslakos észak-amerikai indiánok száma alacsony - írja a mexikói La Voz. "Öt éve foglalkozunk ezzel a témával, és azt látjuk, hogy a helyzet jobb, egyre jobb, de csak nagyon lassan javul" - magyarázta Alex Nogales, a szervezet egyik része, a Coalición Nacional de Medios Hispanos vezetője.

Az ABC tévécsatorna - főműsoridőt szemlélve - jó érdemrendet kapott a szervezettől, mivel gyakran feltűnnek adásaikban hispán művészek és alkalmaznak latin producereket, forgatókönyvírókat is. A CBS-en spanyolajkúak csak kis számban tűnnek fel, a Fox pedig dolgozik latin rendezőkkel is. Az NBC például alig mutat latin-amerikaiakat a valóságshow-kban, az elemzők szerint. A szakértők hozzáteszik, hogy az ázsiai-amerikaiak és az indián ősökkel rendelkező amerikaiak még ennyi szerepet sem kapnak a helyi gyártású sorozatokban, műsorokban, filmekben.

Az afroamerikaiak jogaival és lehetőségeivel komolyabban a National Association for the Advancement of Colored People (NAACP) foglalkozik, de ez a szervezet nem vett részt a Coalición de Medios Multiétnicos adatainak értékelésében. 1999-ben volt legutóbb egy nagyobb felzúdulás, akkor ugyanis több olyan sorozattal jöttek elő a csatornák, melyekben kizárólag fehérek játszották a főszerepeket, miközben feketék, latinok vagy arabok csak minimális szerepeket kaptak - azóta ők is jobban figyelnek erre.

Egy korábbi vizsgálat szerint az ázsiai (távol-keleti) vagy óceániai származású főszereplők aránya 2-ről 1 százalékra csökkent, azaz szinte elenyésző. A keleti mellékszereplők százalékos arányában nincs változás, de ebben nincs sok köszönet: az arab származású színészek 46 százaléka bűnözőként tűnik fel a képernyőn. A távol-keleti karakterek 15 százaléka, a latinoknak ugyancsak 15 százaléka, a feketék 10 százaléka kifejezetten rosszfiú, miközben a fehér szereplőknek pusztán 4 százaléka járja a bűn útját. Észak-amerikai őslakos indián egy sem tűnt fel a sorozatokban.

Az ABC, a CBS és a Fox reagáltak az eredmények hallatán: szóvivőik szerint öröm volt számukra, hogy a civil szervezetek is látják a javulást, és mindhárom nagy társaság megígérte, hogy még "színesebb" lesz a csatorna, még jobban figyelnek majd az etnikai kérdésekre.