Amerikai kábeltévé muszlimoknak

Vágólapra másolva!
Hamarosan megkezdi adását az Egyesült Államokban az első, muszlimoknak szóló, angol nyelvű tévéadó. Alapítóinak egyik célja, hogy küzdjenek az iszlám amerikai híveivel kapcsolatos, honfitársaik körében élő előítéletek ellen.
Vágólapra másolva!

A buffalói központtal működő Bridges TV muszlimoknak szóló adást indít - jelentette be Muzzamil Hassan, az adó létrehozója. A csatorna kiemelt feladatának tekinti, hogy "hidat verjen az amerikai muzulmánok és Amerika között" - nyilatkozta Hassan. A törekvést igazolja, hogy az elnökválasztás előtt készült egyik közvélemény-kutatás azt mutatta, az amerikaiak legalább negyedrészében karikatúrába illő, összességében negatív kép él az iszlámról.

A pakisztáni származású férfi elmondta, hogy a piackutató tanulmányok szerint 7 millió iszlám hívő él az Egyesült Államokban, jövedelmük általában magasabb az átlagos amerikai színvonalnál. A felmérések kimutatták, hogy az országban fogható külföldi arab adók nem tükrözik az ott élő muszlomok problémáit, gondjait, nem felelnek meg ízlésüknek.

A Bridges TV új műsorában, amelyet műholdas műsorokban és kábeltévén lehet majd fogni lesznek filmek, hírprogramok, varieté-előadások és vallásos programok is. Az adót magánbefektetők pénzelik.