Színészek játsszák el Jackson perét

Vágólapra másolva!
Rendhagyó módon közvetíti Michael Jackson bírósági tárgyalását két televíziós társaság.
Vágólapra másolva!

Az E! Entertainment Television és a British Sky Broadcasting tévétársaságok egyesült erővel fogják bemutatni Michael Jackson perét.

A brit és az amerikai társaság különös módon oldja meg a közvetítést, miután a kamerákat kitiltották a tárgyalóteremből.

A közönség részletekbe menően értesülhet az eseményekről, mert a január 31-én kezdődő tárgyalásról a bírósági fejleményekről kapott szóbeli beszámoló alapján félórás összefoglalót adnak, amelyben színészek adják elő a történteket.

Az "év pere" sokakat érdekel. Mint az köztudott, 2003. november 16-án volt házkutatás Jacksonnál, s az akkori a közlés szerint fontos, a sztárra nézve terhelő adatokhoz jutott az ügyészség. A Santa Barbara-i nyomozók tavaly december 4-én, szombat délelőtt keresték fel újra a Los Olivosban található birtokot, hogy DNS-mintát vegyenek az előadótól.

A forrás szerint Jacko nem volt a helyszínen, mikor a hatóság megérkezett, de nem sokkal később feltűnt a színen, és engedelmesen viselkedett, együttműködött a rendőrökkel, adott nyálmintát. A találkozót a popsztár ügyvédje szervezte le.

A botrány kezdete:

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2003. november 11.: Michael Jackson még hét gyereket akar
Már van három gyermeke, de úgy tűnik, hogy nem elégedett meg ennyivel: szeretne még további hetet. Jackónak sok baja származott már túlzott gyerekszeretetéből. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 19.: Michael Jackson tagadja a pedofília-vádat
Jacko ellen egy 12 éves, jelenleg pszichoterápiás kezelés alatt álló fiú vallomása nyomán indult vizsgálat, aki szexuális zaklatással vádolja az énekest. Házkutatás, letartóztatási parancs. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 20.: Anyagi csőd és morális krízis
A Times becslése szerint Jackson 240 millió dollár mínuszban van. Korábbi pénzügyi tanácsadói mondták róla: "Egy ketyegő pénzügyi bomba, amely bármikor robbanhat." Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 21.: Michael Jackson óvadék ellenében szabad
Hárommillió dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték Michael Jacksont, aki csütörtökön este feladta magát a rendőrségnek. A popsztár tagadja a pedofília vádját. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 24.: Elmebetegségre hivatkozhat a védelem
"Közel 300 fiú aludt a sztár hálószobájában a neverlandi birtokon" - állítja Michael Jackson korábbi biztonsági főnöke. Az ügyvédek dolgoznak, a rajongók meg protestálnak. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 25.: Hadat üzent a Jackson család
"Összeszedjük a katonáinkat, a tábornokainkat és felkészülünk a háborúra, mert itt erről van szó!" - közölte az érthetően zaklatott, megviselt testvér. Ezúttal nem adják fel a harcot. Tovább!

November 25.: Hollywoodi csillag Jacko ágyában
A zenei világot a napokban az újabb Jackson-botrány foglalkoztatja, szinte mindenki megszólal az ügyben, aki csak látta vagy - akár egy pillanatra - látni vélte a popsztárt. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 25.: A pszichológusok Jackson apját hibáztatják
Az excentrikus, exhibicionista viselkedés és gyakran feltűnően infantilis, megdöbbentően gyermeteg magatartás nem jellemző a pedofil emberekre - állapították meg pszichológusok. Tovább!

Forrás: MTI
Forrás: MTI

November 26.: Titkos felvétel készült Jacko útjáról
Az ügyvéd szerint az énekes vádlóit a kapzsiság és nyereségvágy vezérli. A kazetta anyagát jelenleg a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI munkatársai vizsgálják. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 27.: Tiltólistára került Jacko új dala
Eddig 19 állomás jelezte, nem fogja játszani a pedofilbotrányba keveredett Michael Jackson pénteken megjelenő One More Chance című dalát. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

November 28.: Jacko vádlója életmentő operációra vár
Egy hollywoodi klubtulajdonos mutatta be a kisfiút Jackónak. Jamie Masada úgy véli: a súlyos beteg fiúnak mielőbb veseátültetésre lenne szüksége. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 1.: Joe Jackson: Jó srác az én fiam
"Kizárt dolog, hogy van igazság abban, amit Gavin Arvizo állít" - közölte az énekes apja. "Én jól neveltem a saját fiamat" - tette hozzá. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 1.: A fekete lakosság kiáll Jacko mellett
A fekete rasszra jellemző jegyeket sorra levetkőzte, miközben fehér nőkkel kötött házasságot - ám az afroamerikai lakosság támogatja Jackót. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 4.: Jacko még a plüssmaciját is átnézette
Jackson attól tart, hogy a házkutatás során a rendőrök esetleg poloskákat helyeztek el otthonában, így az egész házat átfésülték. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 5.: Hetven telefonhívás Jacko ügyében
Még nem emeltek hivatalosan vádat Michael Jackson ellen. Közben egy lakossági feljelentős játék is elkezdődött, eddig hetven telefonhívással. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 8.: Lisa Presley: Jacko régen más volt
Egy másik fiú is azzal vádolta Jacksont 1993-ban, hogy molesztálta őt - állítja egy nyugdíjba vonult sheriff. Közben Jacko volt feleségét is kifaggatta a sajtó. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 10.: Borulhat a pedofília-vád
A Los Angeles megyei gyermek- és családvédelmi hivatal fél évvel Michael Jackson látványos letartóztatása előtt ártalmatlannak ítélte a popsztár kapcsolatát 12 éves védencével. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 12.: Jacko szülei adoptálnák a gyerekeket
A pedofil-ügybe keveredett popénekes szülei, Joe és Katherine egy tévés interjú során bejelentették, hogy örökbe fogadnák a három gyermeket, amennyiben a bíróság elveszi őket. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

December 16.: Már a védőnők is perrel fenyegetik
Jackót perrel fenyegetik a szociális munkások, mivel nem engedi őket a gyerekei közelébe. A Gyerekjóléti Szolgálat arra készül, hogy a Fiatalkorúak Bíróságára idézik az énekest. Tovább!