Vágólapra másolva!
Kedvenc regényükről és az olvasás élményéről mesélnek Magyarország legnépszerűbb emberei márciustól a Magyar Televízióban A nagy könyv című olvasásnépszerűsítő mozgalom keretében - mondta Sipos Pál, az MTV művelődési főszerkesztője szerdán, a közszolgálati intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Mikor még nem volt többtucatnyi szórakozási forma, az emberek munka után hazaballagtak, majd olvastak vagy beszélgettek. A könyvekből jött a tudás, könyvekből ismertek meg távoli kultúrákat, történelmi eseményeket - ám a világ megváltozott, és esténként immár a televízió a legfőbb szórakoztató eszköz, ami mellett gyakran nehéz tartalmas beszélgetéseket folytatni. Mellette még ott a hifi, a számítógép és számtalan új eszköz, a nagy zajban kevesebb idő jut a csendes, elmélyült olvasásra, a halk párbeszédekre. Most a "hatalomra került" egyeduralkodó, a tévé igyekszik népszerűsíteni az agg, bukott királyt, a könyvet.

A The Big Read című műsorfolyam Nagy-Britanniában a BBC-n nagy sikert aratott, a licencet pedig a Magyar Televízió 20 ezer fontért vette meg tavaly - erős forinttal számolva ez akkor 8 millió 100 ezer forintot jelentett. A briteknél 140 ezer nézői szavazat érkezett több ezer regényre, vitaműsorokat rendeztek, és egyre népszerűbbek lettek az olvasókörök. Több tucat könyvet újra kellett nyomni, hogy győzzék kielégíteni a keresletet, miközben a könyvárak forgalma hirtelen 3200 százalékkal nőtt meg. Sok kiváló regényt újra felfedeztek az olvasók, a remek A22-es csapdájá-nak eladási adatai például tizenegyszeresére nőttek.

Magyarországon a program mellé állva hatvannál is több színész, művész, sportoló, tudós és ismert személyiség tesz majd őszinte vallomást olyan könyvekről, amelyek megváltoztatták, rendbe hozták vagy éppen felforgatták az életüket. Az MTV két csatornáján naponta többször, összesen 636 alkalommal láthatják a nézők e héttől, 53 napon át a beharangozó egyperces etűdöket. A 2005. év egyik legjelentősebb kulturális eseményeként beharangozott, brit minta alapján megvalósuló programban - amelynek az olvasáskultúra fejlesztése, az olvasás népszerűsítése a legfontosabb célja - az ország kedvenc könyvét keresik.

Rudi Zoltán, az MTV Rt. elnöke azt mondta: a közszolgálati televíziónak az a feladata, hogy nagyon fontos ügyeket, nagyon korszerű formátumban minél több emberhez juttasson el. Lényegesnek nevezte, hogy az MTV ne pusztán műsorokat készítsen, hanem a közszolgálat jegyében ügyeket képviseljen. Meggyőződése szerint ezzel a projekttel a közjót tudják szolgálni, érdekesen, izgalmasan és látványosan, úgy, hogy az sok embert érdekeljen. S bár nem tudják nézettségben megszorítani a Való Világ-ot, a Big Brother-t vagy Győziké-t, várakozásuk szerint esténként másfél millióan fogják figyelemmel kísérni a tovább jutó könyvek majdani kampányfilmjeit novemberben - mondta.