A számkivetett ápolónő és a virgonc beteg

Vágólapra másolva!
A műkórház büféjében fürdőköpenyes, papucsos álbetegek, álmos tekintetű statiszták ücsörögnek mélán, a rég kihűlt kávé mellett. Egy másik asztalnál négy állandó szereplő, világoskék kórházi köpenyben lévő ápolónők és műtősfiúk ülnek, néha sandán az új nővérke, a számkivetett ápolónő felé pillantanak. Vad Katalin (korábbi művésznevén Michelle Wild) egy üdítős üveggel babrál, majd felpattan, a pulthoz libben, határozottan kávét rendel. A Jóban Rosszban forgatásán járunk.
Vágólapra másolva!

- Most egy összenézést kérünk szépen. Volt egy kis baki, vegyük újra! Volt egy nagyon hangos gyomorkorgás, jó az? Nincs ezzel baj, az embernek korog a gyomra... - hangzik el a felvételek közt. Kint vagyunk egy pesti iparnegyed külső csücskében, körülbelül ez az a hely, amit világvégeként definiálnának sokat utazott szakértők. A hatalmas épület korábban nyomdaként funkcionált, de pár hónapja a TV2 napi sorozata készül itt.

A színészmesterség hagyományos oldalával barátkozó Kata (Michelle Wild) legalább hatszor rendel kávét, ennyitől egy termetes elefánt is felébredne. Egy-két percnyi jelenet közel fél óra alatt készül el. A szövevényes sztoriban ő láthatóan egy kitaszított, elmagányosodott számkivetett, egy új nővérke, akit eltűnt ékszerek, aranyláncok miatt gyanúsítgatnak. - Majd elfogadnak. Rendes kislány vagy, akármit is mondanak rólad! - szól barátságosan a büfés asszonyság, Michelle meg csak néz maga elé dermedten. - Lacikám, köszi a mágikus élességet, jó volt! - hangzik el, jöhetnek Lukács Sándor jelenetei.

Vad Kati szerint mindenki szimpatikus, segítőkész, és a légkör stresszmentes, ami számára egy kissé szokatlan. "Mindenki precízen végzi a dolgát, így nekem is könnyebb teljesíteni. Harmadik hete forgatok, és egy gyakran bajba kerülő kitaszított csajt alakítok, aki egyszer valamit rosszul csinált, aztán nehéz korrigálni. Talán egy pillanatra vágytam arra, hogy egy angyali jó figurát kapjak, amúgy nem mérlegeltem, ez egy elég hálás karakter, jóindulatú figura. Változatos, izgalmas" - mesélte. Málna lánya jól viseli a dolgokat, bár csak heti két-három nap van távol az anyuka, akkor is csak pár órára.

A Bóta Juditot alakító Szorcsik Viktóriával a képzeletbéli település fiktív kocsmájának díszletei közt beszélgetünk - ez a helyiség egyébként rögvest a forgalmas kórházi büfé mellett található, az pedig egyenesen egy kisebb kórteremre nyílik, úgy, hogy se ajtó, se fal nincs köztük. A szexi, de szigorú főnővért alakító színésznő egy háromfordulós castingon vett részt nyár elején, így került be a sorozatba.

Forrás: [origo]
A zord főnővér

"A Vidám Színpadnál dolgoztam akkor, a hirdetőtáblán láttam a felhívást, így jelentkeztem, beadván az önéletrajzot, fotót. Más szerepet nem is kaphattam volna, direkt erre a szigorú, pattogós főnővéri szerepre kerestek embert" - meséli.

Van hasonlóság a karakter és a valós személyiség közt: mindkettő szereti, ha helyükön vannak a dolgok, munkában mindkettő precíz, ebben nem ismernek pardont. "Mérlegként amúgy szeretek a művészetekkel foglalkozni, és szeretek középpontban lenni. Judit keményebb nő nálam, ő keresi az alkalmat, hogy az ápolókat irányítsa" - tette hozzá. Elárulta, hogy valójában nem tudna az egészségügyben dolgozni, mert annál jobban sajnálja a betegeket, ott meg ez nem elég, ettől el kell vonatkoztatni.

"Ha nem lehetnék színész, akkor balett-táncos vagy énekes lennék szívesen, annál nem lehet jobb érzés, mint amikor ezrek mennek csak miattad egy stadionba. A Padlás című darabban énekelnem kellett, valami hangom azért van, de nem elég egy pályaváltáshoz. Már csak egy darabban játszom Debrecenben, korábban ott évados szerződésem volt. Most a Veszprémi Pannon Várszínház következik, Szacsvay László lesz a partnerem, kabaréjeleneteket adunk elő" - mesélte a zord főnővérre civilben nem emlékeztető színésznő. A sok pesti forgatás miatt építette le a vidéki fellépéseket: heti három-négy napot dolgozik a stúdióban.

Forrás: [origo]
Lukács Sándor: én jövök?

Közben Lukács Sándor jelenetei következnek. A beteg restaurátort alakító színész sötétkék háziköntösben, pizsamában ül az ágy szélén, gondterhelt, tűnődő tekintettel. Feláll, sóhajt, felemeli a telefonkagylót, minden mozdulatáról süt a profizmus, itt aztán nem kell sokszor elismételni a mozdulatokat. Hálás szerepet kapott: egy elegáns, csillogó magánkórház exkluzív, egyágyas kórtermének foglya ugyan, de két csinos nő közül kell választania, és vagy a szőkésbarna Létay Dóra mellett köt ki (ő Pongrácz Réka, orvosnő), vagy a vendégművészként a közeljövőben felbukkanó fekete Gregor Bernadett mellett marad. Előbbi művésznővel közös jelenet is van, itt szerepet kap egy virágcsokor is, gerbera, ezzel kellene "szeret-nem szeret"-et előadni, de a vidám stáb úgy véli, lényegesen szimplább lenne ugyanez egy négylevelű lóherével.