Bartók Eszter összejött Caramellel

Vágólapra másolva!
A hétvégén még csak a Megasztár első helyét, tegnap Bartók Eszti szívét is elnyerte Molnár Ferenc, vagyis Caramel. A két énekes már a házban tudta, hogy nagyon közel kerültek egymáshoz, de tényleges érzéseikre csak az elválás döbbentette rá őket.
Vágólapra másolva!

Már a villába költözésekor kiderült, hogy Bartók Eszti és Caramel egy hullámhosszon vannak - derül ki a Blikk riportjából. Értékrendjük és zenei ízlésük, világképük és látásmódjuk szinte azonnal közel hozták őket egymáshoz, ám mivel beköltözésük előtt mindketten hosszú kapcsolatban éltek, maguknak sem merték bevallani az igazságot.

Pedig lakótársaik szerint félreismerhetetlenek voltak a jelek, talán csak pont a pár nem vette észre, mi is történik. Ahogy véget ért a verseny, szűnt a rájuk nehezedő nyomás és magukkal is tudtak foglalkozni, be kellett látniok, hogy nem hazudhatnak tovább. Egymástól függetlenül szinte egyszerre döntöttek úgy, hogy rendezik érzelmeiket. Szakítottak tehát, és felhívták egymást. A többi már történelem.