Fábry és Wahorn: át a fél világon

Vágólapra másolva!
Fábry Sándor és Wahorn András az Egyesült Államok nyugati partján, Kanadán, Alaszkán, Szibérián és egész Ázsián keresztül, földi úton hazahozza Pestre utóbbi ódon cadillacjét Los Angelesből. Ebből egyfajta road movie kerekedik majd, egy érdekesnek ígérkező tévés filmsorozat készül, tizenkétszer ötven percben. Május és szeptember közt forgatnak - bemutató jövő március környékén.
Vágólapra másolva!

A Showder házigazdája és régi barátja, a volt Bizottság-tag, festőművész, avantgárd költő, Wahorn András lesznek a főszereplői az RTL Klub tizenkét részes tévésorozatának, amelynek eddig csak munkacíme van, Cadillac Drive néven emlegetik. Kettejük barátsága 1994-ben kezdődött, egy közös könyv, az Elfújta a tigris kapcsán. Wahorn eztán elindult, hogy meghódítsa Amerikát, és világhírnévre tegyen szert (ez a nagyszabású projekt még nem zárult le), Fábry meg itthon maradt, és pár éve igen nézett show-műsort vezet. Mint a két cimbora elmondta, a világmegváltás továbbra is markáns tervük, erősen hisznek abban, hogy tévésorozattal is meg lehet változtatni sokak gondolkodását - legalább egy kicsit.

"Ágyban feküdtem este, épp a Cadillacemre gondoltam, amit Los Angelesben hagytam, mert drága lett volna hazahozni. Ekkor hívott telefonon Sanyi az ötlettel, hogy üljünk bele, hozzuk haza, csináljunk róla filmet. Ekkor költözött fény az éjszakába" - emlékezett Wahorn a Szabadság téren megtartott sajtótájékoztatón, ám nem meglepő, hogy Fábry szerint egészen másképp történt a dolog. Mint az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter elmondta az [origo]-nak, már jó egy éve tud erről a tervről, volt már róla szó, de nem lehetett télen nekiindulni, mínusz harminc fokban forgatni nem könnyű - márpedig Szibériát is érintik a kalandorok. Mint megtudtuk, Michael Palin világjáró sorozata adta az ötletet, no meg a tény, hogy Wahorn tényleg Kaliforniában hagyta hat méter hosszú autóját.

Nyolcvankét forgatási nap két kontinensen, hatszáz percnyi vágott anyag: egy cabrio Cadillac adja a közelit, és Los Angeles, Alaszka, Szibéria, Oroszország, Ukrajna adják a hátteret. Az ígéretek szerint nem játékfilm, nem road movie, nem ismeretterjesztő film készül, hanem ezek "laza szőttese", amelyek során bemutatják - persze szubjektív módon, várhatóan sok humorral - a helyi népcsoportokat, városokat, falvakat, szokásokat, ízeket.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A sajtótájékoztatónak a csatorna megadta a módját. "Ha valaki tizenöt évvel ezelőtt azt mondja, hogy itt állunk majd integetve, egy emelvényen, alattam egy élő tigris, ketrecben, mellettem az amerikai követség és a szovjet hősök emlékműve, három Cadillac és egy nagy glóbuszt tartó lányok, akkor nemigen hiszem el" - szónokolt Fábry az út során érintendő öt ország zászlaja előtt.

"Szubjektív úti jegyzeteket készítünk, de nem akarunk mindent megmutatni. Kiemelünk, súlypontozunk, néhány kérdést fontosnak tartunk. Lesz szó amerikai őslakosokról, erotikus szokásokról, a Los Angeles-i koreai negyedről, a kultúrák egymásra való hatásáról. Badár Sándor barátom is velünk tart, ő vezet, és minket szórakoztat" - folytatta a showman tovább az emelvényen. Fábry szerint az emberek közti konfliktusok kommunikációs természetűek, ugyanis nem ismerik egymást, és ebből ered sok galiba.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Az Egyesült Államok nagykövetével tisztelte meg az eseményt, de Oroszország, Ukrajna és Kanada is magas szinten képviseltette magát. "Reméljük, ők ketten jobban vezetik majd a Cadillacet, mint ahogy azt tette Győzike tévéshow-ja elmúlt részében" - tréfálkozott az amerikai diplomácia budapesti vezetője.

Badár Sándor elmondta még az [origo]-nak, hogy még soha nem járt az Egyesült Államokban, így ennek megfelelően bezsongva várja az utat, ámbátor a helyzet jelen állása szerint csak az első szakaszban lesz ott. A hangulat várhatóan nem lesz unott, közönyös vagy épp fagyos, hiszen Fábry sem egy csendes fajta, de Wahorn sem egy unalmas, szótlan kispolgár. Az ukrán nagykövetség magyarul egészen jól beszélő képviselője többek közt arról beszélt, hogy nem lehet akárhol pecázni, mert "a medve megharagszik, vigyázni kell" (ezzel persze nem kis derültséget okozott), a kanadaiak pedig arra büszkék, hogy negyedmillió honfitársuk vállalja a magyar gyökereket. Wahorn - aki kettős állampolgár, egy ideje picit amerikai is - pedig nem felejtette el megköszönni az USA-nak, amit meg kell, majd megjegyezte, hogy sokat fognak tanulni az út során - önmagukról is.

Három nagy etap lesz: az első szakasz jövő pénteken indul, Los Angelestől eljutnak Alaszka nyugati csücskéig. Június 6-tól pihenő, majd július 5. és augusztus 25 között rögzíti a 10-12 fős stáb a Magadan és Moszkva közti, igen hosszú és várhatóan viszontagságos részt. Egy laza, tíznapos falat marad a végére: szeptember közepén veszik fel az orosz főváros és a Budapest közötti úti kalandokat.

Kalmár Csaba