A BBC egész évben foglalkozik Afrikával, így a BBC Prime a július 2-a és 9-e közötti héten műsorra tűzött "Afrika hete" a fekete kontinenst mutatja be.

A BBC Prime kábelen és műholdon keresztül több mint 21 millió előfizetőhöz jut el Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. 2500 órányi műsorral jelentkezik, látható lesz a Nagy-Britanniában sikerrel futó Parkinson, a Top of the Pops, az EastEnders, a The Weakest Link (Leggyengébb láncszem) és a BBC Learning (a BBC éjszakai oktatási célú műsorblokkja) is, amit a magyarországi nyelvtanárok felhasználhatnak az angol nyelv oktatása során.
A Szépségek Dél-Afrikában című dokumentumfilm például egy egykori dél-afrikai szépségkirálynő, egy terhes "duci szépségkirálynő" és egy nemzetközileg elismert dél-afrikai modell történetét követi nyomon. A lenyűgöző történetekből kiderül, hogy mit is jelent a szépség az új Dél-Afrikában.
A kövérséget Dél-Afrikában régen a gazdagság szimbólumának tekintették, de a túlsúly ma már nem divatos. Manapság már a helyiek is "nyugati módon" tekintenek a szépségre: úgy tűnik, ma már mindenki modell szeretne lenni. Eközben azonban a lányok egy része különböző étkezési zavarokban szenved, miközben szeme előtt a hőn áhított karcsúság eszményképe lebeg. A Szépségek Dél-Afrikában című dokumentumfilm ugyanúgy bemutat híres arcokat, mint a szépségipar színfalai mögött tevékenykedő, a nagyközönség számára láthatatlan embereket is. Feltűnik Vanessa Carreira (2001-ben Afrika szépe volt, jelenleg pedig modellként, TV bemondóként dolgozik), Lerato Moloi (a modellszakma egyik jelentős alakja), vagy Phindi Molefe akit 2001-ben Dél-Afrika duci szépségkirálynőjévé választottak.
Az eltérő nyugati- és afrikai szépségeszményt, valamint a XXI. századi Dél-Afrika változó arcait bemutató dokumentumfilm házigazdája Lennie James színész és drámaíró. A Szépségek Dél-Afrikában című műsor július 6-án 21 órakor és 10-én 22 órakor látható a BBC Prime Afrikai hét műsorblokkjában.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.