Kétmillió jár egy sztoriért

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub és a Hunnia Filmstúdió az elmúlt tizenöt év magyar valóságát, emberi sorsait, érzelmi és szellemi gazdagságát megjelenítő filmeket szeretne megteremteni és támogatni, így szinopszispályázatot írtak ki a napokban: ebből születhetnek akár sorozatok, tévéjátékok is. A sajtóebéden részt vett Sándor Pál, Garas Dezső és Kállai Ferenc - utóbbiak játszanak, előbbi rendezi a tévécsatornával együttműködésben készülő Noé bárkája című filmet. A késve betoppanó Ganxsta Zolee megilletődve jegyezte meg, hogy neki olyan ez, mintha az argentin válogatott hívta volna egy meccsre.
Vágólapra másolva!

A szinopszispályázatra legfeljebb háromoldalas történet kell, a főbb karakterek jellemzésével. Egy átlagos magyar film költségvetésére kell pozicionálni a produkciót, a sztorinak Magyarországon kell játszódnia, majd a csatorna és a Hunnia által jelöltekből összeállt szakmai zsűri értékeli a beérkezett anyagokat. A három legjobb történet 2-2 millió forintot ér, azaz ennyi jut az ötletgazdának, ha felhasználható eseménysort és szereplőket gyűjt össze pár oldalban.

A Noé bárkája című filmet a Hunnia Filmstúdió már az RTL Klubbal szövetkezve forgatja majd, ennek Sándor Pál lesz a producere, rendezője: "Én magam imádom a televíziót, és sokat is nézem, azaz ezek szerint nem vagyok értelmiségi. Van egy világ, ahol folyik az ízlésrombolás, de ebben nem csak a tévé a hibás. Sok olyan értéket találok a kereskedelmi tévéknél is, ami nincs meg a közszolgálati adónál" - kezdte a sajtótájékoztatót a Hunniánál már nyolc játékfilmet rendezett Sándor Pál. Idén az RTL Klub a Noé bárkája című filmjébe szállt be, ebben főszerepet kap Kállai Ferenc, Garas Dezső, de feltűnik majd egy fiatalabb generáció egyik kedvence, Ganxsta Döglégy Zolee is.

"Másfél-két órás nagy játékfilmet már régen készítettem. Ez a pályázat is közös elhatározás után született, mivel szerintem a magyar film nem reagál elég jól azokra az eseményekre, amelyek velünk történtek az elmúlt években. Úgy kell alkotni, hogy a befogadók értsék is, élvezzék is" - tette hozzá. A Noé bárkájá-t augusztus végén, szeptember elején kezdik forgatni, körülbelül 260 milliós költségvetéssel. 38-40 forgatási nappal kalkulálnak, mivel az események közel kétharmada egyetlen házban, esetleg annak udvarán játszódik majd.

Fotó: Fábián Évi
Garas Dezső

A rendező elmondta az [origo]-nak, hogy a ház már megvan, a Frankel Leó utcában áll, de még nem sikerült minden lakóval megegyezni. A lakásokat kissé át kell alakítani, ebben fiatal iparművészek segítenek majd: minden egységre jut három tervező, akik megadják az emberi sorosok hátterét. Ebben a házban él majd Stock Ede (Garas Dezső) és Tálas Aurél (Kállai Ferenc), itt történnek a nagy dolgok, itt próbál majd klipet felvenni egy rapegyüttes (amivel ugye Ganxsta Zolee tűnik fel). A bemutató jövőre, a filmszemle után várható, megy majd mozikban, aztán persze az RTL Klub is levetíti.

A tévéről jó véleményt formáló Sándor Páltól megkérdeztük, hogy miféle műsorokat szokott nézni a kereskedelmi adókon: némi meglepetésre a Heti hetes mellett a Győziké-t jelölte be. "Kevés olyan dolgot látni a tévében, ami igaz. Pucéran kiáll, és olyan, amilyen. Ebben a többszörösen álcázott világban nagyon jó, ha van olyan, ami igaz" - vélte. - "Ganxsta Zolee beválogatása sem véletlen, én már akkor is szerettem őt, amikor még csak kalózkazettákon terjesztette az igéit. Nagyon bírom őt. Ez a Noé-dolog meg olyan, hogy szimbólum is lehet: ki az, akit magammal vinnék egy ilyen bárkán?"