Niki Beluccit lesték az egyetemisták

Vágólapra másolva!
Az AGB Hungary adatai szerint áprilisban és májusban az egyetemisták által leginkább követett műsor az RTL Klubon futott Sztárbox volt, annak is az az összecsapása, mikor a bulvárlapok egyik kedvence, Fresh Andi és a volt pornós, manapság topless DJ-ként tevékenykedő Niki Belucci ütlegelte egymást a ringben.
Vágólapra másolva!

Az épp tévéző egyetemisták 57 százaléka, egyben az összes 18 és 29 éves kor közti tanuló közel 20 százaléka volt kíváncsi a Sztárbox című műsor női meccsére, ahol két bulvárszereplő pofozta egymást: az elmúlt két hónapban Fresh Andi és Niki Belucci bunyója volt a legnézettebb a fiatal értelmiség esetében. Második, negyedik és hetedik helyen a Győzike egy-egy epizódja áll, azaz tévhit, hogy a roma showman családi doku sopaja pusztán a kevésbé iskolázott rétegek kedvelt műsora. A dobogó harmadik fokára is egy Sztárbox-villanás jutott: az épp tévéző egyetemisták 50 százaléka választotta a Való Világ harmadik részében szerepelt, majd ott egymást jól megutáló Frenki és Leo verekedését.

A Forma-1 futamai, a Megasztár és a Bűbájos boszorkák című sorozat mellett még A rettegés foka, a Vészhelyzet, akció- és kalandfilmek szerepelnek az élmezőnyben. Az AGB nyilvántartásában egyetemistának számítanak a 19 és 29 éves kor közi tanulók. A toplista, április-májusra:

1. SztárboxRTL Klub19,7 %
2. Győzike RTL Klub 17,1 %
3. SztárboxRTL Klub16,6 %
4. Győzike RTL Klub 16,5 %
5. Bűbájos boszorkákTV2 16,4 %
6. Forma-1 RTL Klub16,4 %
7. Győzike RTL Klub16,3 %
8. Megasztár TV2 16,3 %
9. Bűbájos boszorkák TV2 15,8 %
10. Bűbájos boszorkák TV2 15,7 %