Többen térnek be a Kultúrházba

Vágólapra másolva!
A köztévé Kultúrház című műsora növelte nézettségét július során, holott az MTV, az RTL Klub, a TV2 is akciófilmekkel, vígjátékokkal próbálkozik ugyanazon időpontban.
Vágólapra másolva!

A Kultúrház minkét célcsoportban növelte nézettségét július során. Bár a májusi közönségarányt (7,3 százalék a 18 és 49 évesek esetében) nem sikerült eléri, ebben a célcsoportban a júniusi 4,7 százalék után a július 5,2 százalék előrelépésnek tekinthető. A 18 éven felüli lakosság esetében a nyár eleji 8,4 százalékot 9,7 százalékra emelte a Kultúrház. Májusban még az MTV is filmeket vetített ebben az időpontban.

Nem könnyű ellenfeleket kap a műsor, hiszen ilyenkor a nagyobb kereskedelmi csatornák jobbára thrillereket, akciófilmeket, vígjátékokat adnak, így a csendesebb, beszélgetős műsor azoknak kedvez, akik nem akarnak puskaropogást hallani a nyári estében. A műsorvezetők közt ott található a korábban az Anima énekesnőjeként megismert Németh Juci vagy az Est FM egykori hangja, Galamb is.

A műsor ma 20.45-kor jelentkezik az m2-n, majd 22.30-kor látható az MTV-n. Este a Sztárcsinálók lesz az egyik téma: 25 éve, 1980-ban a hazai rock történetének egy új fejezetét kezdte el írni néhány fiatal, kísérletező művész, élükön Várkonyi Mátyással és Miklós Tiborral, mikor megalapították a Rock Színházat.