Őszi változások a Viasat 3 műsorában

Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája továbbra is "húzóágazata" a csatornának, a sikerrel futó Helyszínelők pedig rendületlenül megy tovább. A Vészhelyzet régi részekkel, a Szex és New York és a Narancsvidék új epizódokkal jön. Lesz sorozat a prostitúcióra kényszerített lányokról és elindul az Amerikában sikeres Ally McBeal. A Sztárvár kis dózisok helyett nagy adagban érkezik.
Vágólapra másolva!

Kocsis Attila vezérigazgató szerint a magyar háztartások felében van jelen a csatorna, ehhez képest pedig igen jól teljesít: "Júniusban volt először nullszaldós a Viasat 3, múlt héten pedig volt olyan időszak, mikor a kábeltévés háztartások esetében - mely a mi csatornánk igazi pályája - a Viasat 3 teljesített legjobban a Helyszínelők című sorozattal. A növekvő nézettség bevételben is jelentkezik, idén az első fél év bevétele 80 százalékkal haladta meg a tavalyi év első hat hónapjának eredményeit. Úgy döntöttünk, hogy a jövő évre tervezett sorozatokkal nem várunk, már ősszel bemutatjuk azokat" - nyilatkozta.

A csatorna ősszel ünnepli ötödik születésnapját, és a koncepció az, hogy "ami működik, azt úgy is kell hagyni". A kedd és a szerda komolyabb változások nélkül megy tovább, hiszen itt a Bajnokok Ligája mérkőzései rendre elfoglalják az esti sávot és lefoglalják a férfi nézőket.

A Vészhelyzet-nek komoly rajongótábora alakult ki idehaza, minden este fél héttől lehet nosztalgiázni az első részekre, ugyanis ismétlésekkel jönnek a dokik. A Sztárvár című produkció a programigazgató szerint a rövid időtartama miatt nem csábított át elég nézőt, így a tízperces epizódok helyett egyórás adások lesznek hétfő este, új részekkel.

A kedd-szerda a sportrajongóké. Csütörtökön Nash Bridges és a Helyszínelők van terítéken, de például e hét csütörtökén David Merlini újabb produkcióját adja élőben a csatorna. Az RTL-lel összeveszett szabadulóművész ezúttal egy rakétával lövi ki magát a légtérbe, így hamarabb kerül Föld körüli pályára, mint Anettka - amennyiben nem sikerül idejében ledobnia a bilincseket.

A péntek női este lesz, az Ally McBeal (főszereplők: Calista Flockhart, Courtney Thorne-Smith, Greg Germann, Lisa Nicole Carson, Jane Krakowski, Gil Bellows) mind az öt évadját vette meg a Viasat. Az Egyesült Államokban rendkívül sikeres sorozatnak komoly ellenfelei lesznek a nézettségi versenyben, hiszen a TV2-n ilyenkor az Áll az alku című igen nézett vetélkedő vagy népszerű filmek futnak, az RTL pedig a kimagasló adatokkal debütált Lost-ot adja.

Októbertől a Szex és New York újabb részekkel jön, az ismétléseknek vége: a negyedik és az ötödik évadot adja le a Viasat 3. Egy fikciós drámasorozat is feltűnik majd a képernyőn, ebben eltűnt tizenévesek, külföldön prostitúcióra kényszerített lányok sorsát mutatják be.

A szombat és a vasárnap a csatorna gyengébb napjai közt voltak, ezúttal a Narancsvidék újabb részeivel próbálnak több nézőt a Viasatra csábítani. A vasárnap a nyomozóké, neves detektíveké lesz, egymás után, szépen rendezetten feltűnnek Poirot, Sherlock Holmes, Maigret. Természetesen az Őrült világ című napi sorozat is megy tovább, a rekordokat ezúttal a Z+-nál felbukkant, a Viasaton pedig autós magazint vezető Nagy Sanyi prezentálja majd.

hbo

A Szex és New York csapata, Tom Cruise társaságában

A Viasat kereskedelmi közönségaránya 2005 második negyedévében a 18-49 éves felnőtt lakosság körében a tavalyi év azonos időszakában elért 4,6 százalékról 5,7 százalékra nőtt. A csatorna ebben az időszakban nyújtotta legjobb napi teljesítményét is: május 25-én az UEFA Bajnokok Ligája döntője 10,3%-os országos kereskedelmi közönségarányt hozott ugyanebben a célcsoportban.

A csatorna növekedése az árbevételen még inkább megmutatkozott: a tavalyi év hasonló időszakához képest 80 százalékkal, 13-ról 24 millió svéd koronára (kb. 660 millió forint) nőtt. Az év első hat hónapjára vetítve a növekedés 86 százalékos, 21-ről 39 millió svéd koronára (kb. 1,06 milliárd forint). A bevétel növekedésének hatására júniusban az eredmény nullszaldós volt, a második negyedéves üzemi veszteség 2 millió svéd koronára, míg az első féléves üzemi veszteség 12 millió svéd koronára csökkent.