Még mindig eladható a magyar futball

Vágólapra másolva!
Tegnap este a magyar válogatott - és így az RTL Klub - nyerte a nézettségi versenyt.
Vágólapra másolva!

A jó nézettséghez persze kellett egy megfelelő tét és egy erős ellenfél is. Kora este még sokan hittek abban, hogy legalább a pótselejtezős helyet megcsíphetjük a csoportban, a kételkedőket is legfeljebb a tradicionális magyar pesszimizmus késztette morgásra. Mint ismeretes, a válogatott küzdött (ez persze az elvárható minimum), ám végül elbukott, mint ahogy 1986 óta mindig tette.

A nézőket viszont megnyerte magának tegnap este, ugyanis a teljes lakosságból 1,85 millióan szorítottak a csapatért. A 43,6 százalékos közönségaránnyal az RTL simán verte a 33,1 százalékon megálló, általában igen jól teljesítő Columbó-t (TV2) és a 13 százalékot bezsebelt Igéző tavirózsák című német filmet (MTV).

A 18-49-es korcsoportnál is ez volt a tendencia: az épp tévézők 43,5 százaléka figyelte huzamosan a meccset, a nézők harmada leste a ballonkabátos nyomozót, miközben minden tizedik fiatalabb tévéző a német filmet választotta.