Jól kavartak a Bajkeverők

Vágólapra másolva!
A hétfő este kulcsfontosságú volt az RTL Klub számára, hiszen két új, saját gyártású műsorral is próbálkozott.
Vágólapra másolva!

A csatorna nem bízta a véletlenre: a Bajkeverők című "reality-elemekkel átszőtt kalandsorozatot" betette a tavasszal befutott és ősszel is igen magas nézettséggel rendelkező Győzike mögé, majd bízva abban, hogy kitart a lendület, és sokan kíváncsiak Kepes újabb dobására, a Világfalu-t is hétfő estére időzítették.

Nézettségben bejött: a hagyományosan jól szereplő, 40 százalékos közönségaránnyal futó Barátok közt és a szintén bő kétmilliós nézőtáborral bíró Győzike után elég sokan maradtak a csatornán, hogy megtekintsék a bulizni vágyó, káromkodni és piálni igencsak szerető fiatalokat. A Bajkeverők 1,09 millió nézőt vonzott, míg a hosszabb, de részben párhuzamosan futó Hármasban szép az élet című film a TV2-n 826 ezer nézőt fogott meg. Az m1 esti hírmagazinja 432 ezer nézővel futott. Kepes Világfalu-jának első része a nézők harmadát érdekelte (33,5 százalék), miközben a TV2 Mindörökké zsaru című krimije közel 30 százalékkal ment - bár ez utóbbi jóval később kezdődött, és persze később is ért véget.

A 18-49-es korcsoportban hasonlóan alakult a helyzet. A nép által imádott Győzike táborának egy része szétszéledt, más csatornára kattintott, de a 48 százalékból azért maradt 34, hogy megtekintse a szabadon élő ifjoncokat. A Bajkeverők-nél valamivel gyengébben muzsikált a TV2-n látott amerikai vígjáték (25 százalékos közönségarány). A fiatalabb korcsoport 32 százaléka tartotta érdemesnek Kepes Andrást arra, hogy megtekintse igényes, utazós műsorát. A közönségarányt tekintve a TV2 krimije jobban teljesített (33,4 százalék), ám mivel később futott, ez kevesebb nézőt jelentett. A fiatalabbak viszont a híreket máshonnan - talán épp az [origo]-ról - szerzik be, mert a korcsoportnak pusztán 8,7 százaléka nézte Az Este híreit.