Buzera: minden kezdet nehéz

Vágólapra másolva!
A TV2 új show-ja múlt pénteken startolt. Noha intenzív promóciós kampány előzte meg a Havast és Verebest újra egy asztalhoz ültető műsort, az első adás csak a teljes lakosságnál teljesített jól, a fiatalabb korcsoportnál nem debütált fényesen.
Vágólapra másolva!

Péntek este debütált a TV2 Buzera című műsora, melynek reklámkampánya előtt a kreatívok alighanem a Kispál és a borz együttes egy régi dalát hallgathatták, melyben elhangzik a "rajzolj pöcsöt a plakátra" felszólítás. A műsort intenzívnek mondható promóciós kampány előzte meg (összesen 450 plakát került ki, ezekből 150 darab telefonfülkékre), amelynek során a TV2 konfliktusba keveredett Budapest III. kerületének polgármesterével, aki szerint az ákombákom gyermekrajzok (melyek azért többé-kevésbé felismerhetően férfi és női nemi szervet szimbolizálnak) ízléstelenek és elfogadhatatlanok.

"Óbuda polgármestere már szórakozott velem, hogy én úgyis meg fogom védeni. A hozzá hasonló humortalan, képmutató, hipokrita nyárspolgárok veszik el az életkedvet ettől az országtól. Egy szabad országban én elnézem az ő állandóan felhúzott orrát, állandó sértettségét, állandó jobboldali sértettségét, azt az állandó prekoncepcióját, hogy mindenki, aki nem jobboldali, az baloldali. Mindenesetre nagyon irritál engem, főleg akkor, ha provokál" - mondta erről Verebes a Mokká-ban, míg Árpa Attila, a műsor producere szerint viszont sikerült felkelteni az emberek figyelmét a kampánnyal. "Nekünk ezzel segített, mert ha csúnyán akarok fogalmazni: besétált a csapdánkba. És hálás vagyok neki ezért!" - mondta az ügyről.

Az asztal mögött ült a Heti Hetes-ből átcsábított Verebes István, a már jó ideje a csatorna szolgálatában lévő Havas Henrik (Mokka) és Torgyán József is, ők lesznek állandó arcai a műsornak, két, mindig változó tag mellett.

Nézettségben nem volt akkora dobás az első rész, vélhetően a csatorna is jobbat várt. A teljes lakosságból 1,14 millióan választották, többen, mint a tíz perccel később kezdődő, ám bő egy órával tovább tartó Tűz a mélyben című filmet (986 ezer néző), melyet az RTL Klub tűzött műsorára. A közönségarányt tekintve a Buzera 32,7 százalékot ért el, a rivális csatornán futó akciófilm 37,5 százalékot teljesített.

A 18-49-es korcsoport esetében rosszabbul teljesített az új showműsor: a hirdetők célcsoportjából 441 ezren nevettek Verebes poénjain és Torgyán doktor okoskodásain, míg a Tűz a mélyben 564 ezres nézettséggel futott. Előbbi 26,4 százalékos közönségarányt ért el, utóbbira az épp tévézők 42 százaléka voksolt.