Kiváló hetet zárt a VIVA

Vágólapra másolva!
Ismét megközelítette a saját nézettségi rekordját a VIVA, melyet 2005 áprilisában, illetve májusában ért el. Az összes csatorna közötti rangsor harmadik helyén áll - a saját célcsoportjában.
Vágólapra másolva!

A múlt héten kiemelkedő eredményeket produkált a VIVA két műsora: a hétköznaponként jelentkező, élő Interaktív (15.00 és 17.00 között) és a Táncreakció, mely este hatkor kezdődik. Ezt bizonyítják az október 20-i nézettségi adatok, hiszen a zenetévé Interaktív című műsora 10,4 százalékos közönségarányt ért el a városi 15-29 évesek körében.

Ugyancsak jó eredményeket produkált a VIVA "zászlóshajója", a Táncreakció című tehetségkutató verseny második sorozata, melynek október 20-i adása 10 százalékos közönségaránnyal (SHR) büszkélkedhet.

"A Táncreakció újabb sorozatának nézettsége már a második héten kiemelkedő. Ez annak tudható be, hogy a nézőinknek tetszik ez a műsorformátum" - nyilatkozta Lengyel Attila, a VIVA programigazgatója.

Az egész napos átlagos közönségarány is meghaladta a megszokott adatokat, az október 20-i 5,2 százalékos közönségarány a városi fiatalok körében kiemelkedő eredmény a VIVA számára. Az Interaktív és a Táncreakció idősávjában csak a két vezető általános szórakoztató csatorna, az RTL Klub és a TV2 tudta megelőzni a VIVA-t a városi 15-29 évesek közötti közönségarány rangsorában, az AGB Nielsen által mért összes televíziós csatorna rangsorát tekintve.

A Táncreakció-val kiemelten foglalkozunk. Kisó szerint lényegesen magasabb a színvonal az idei válogatón, mint tavaly, az első menet során - ennek okát főképp abban látja, hogy az első szériát a Budapest Parádén népszerűsítették, így sok jelentkező okkal hihette, hogy a furcsa vonaglás, ritmikus bólogatás, víg ugrándozás, amit az aszfalton bemutat, elég lesz a műsorban is. "Tavaly sokan a parádén találkoztak a felhívással, utána jöttek a megmérettetésre. Idén kevesebb jelentkező volt, de ők látták az első menetet, így volt már sejtésük arról, mire vállalkoznak" - válaszolta kérdésünkre a műsorvezető.