A három Kojak

Vágólapra másolva!
Kopasz gombóc fej, gömbnyalóka, elegáns öltöny, fedora kalap, menő napszemüveg, cinikus szöveg és önbizalommal teli cápamosoly. Theo Kojak, a manhattani bűnözők réme november első hetében görög, magyar és afroamerikai verzióban is visszatér a magyar képernyőkre.
Vágólapra másolva!

Minden a görögöktől ered: az első, eredeti és egyetlen Kojak Telly Aristotle Savalas volt. Nem játszotta, ő maga volt Theo Kojak. Karaktere éppúgy hozzánőtt, mint Peter Falkhoz Columbo hadnagy, noha a hetvenes évek két legmeghatározóbb krimisorozat-karaktere már nem is lehetne különbözőbb. Úgy látszik, az ellentétek vonzzák a sikert is.

A két hadnagy sorsa annyiban is hasonlít, hogy közkívánatra mind Kojak, mind Columbo visszatért a nyolcvanas évek végén pár új epizód erejéig. Nem kétséges azonban, hogy igazi fénykoruk bő harminc éve volt. A haj tekintetében kihívásokkal szembenéző New York-i hadnagy először az 1973-as Markus-Nelson gyilkosságok című tévéfilmben tűnt fel, a sorozat ennek a spin-off verziója.

Az üvegszemű, gyűrött ballonkabátos Columbo hadnagy nem egy sármőr. Számára szükséges volt egy csavaros ésszel megtervezett majdnem tökéletes gyilkosság. A bűntényt a suspense-hatás kedvéért előre meg is mutatták a nézőknek, akik aztán hátradőlve nézhették, ahogy az idegesítő kis figura feltesz "csak még egy kérdést". Kojak másképp nyomoz, nála nem a sztori a lényeg, hanem a korai "kúl stílus", tekintélyt parancsoló, cinikus és persze fölényes szöveg, amelytől berezelnek a bűnözők, ami minden nagyobb alakításában előkerül.

A görög isten

Telly Savalas legismertebb filmjei a háborús eposzok - a Kelly hősei, az Escape to Athena (amely a magyar keresztségben a Műgyűjtők és kalandorok előnyben címet kapta, szegény). És persze a Piszkos tizenkettő, amelynek eredeti verziójában még késes kéjgyilkos volt, majd két tökéletesen fölösleges folytatásában már a csapatot vezető őrmester. Emlékezetes volt a Földi űrutazás pilótaszerepében is, noha az életben rettegett a repüléstől - inkább olyan földi sportokban volt járatos, mint a golf és a póker. Las Vegasban több profi bajnokságon is indult, állítólag isteni szerencséje volt.

http://www.tellysavalas.com/
http://www.tellysavalas.com/

Hogy él egy igazi görög? Az anyanyelvén folyékonyan beszélő Savalas 1973-ban, a Kojak forgatásakor ideiglenesen beköltözött a Sheraton Universal Hotel harmadik emeleti lakosztályába (200 dollár per nap). Úgy találta, hogy sok macera a saját lakás fenntartása, a hotelben mindennel ellátják, így húsz évig (!) bérelt itt szobát. Szívesen mászkált papucsban a szálló halljában, a bárt pedig egyenesen róla nevezték el - nyilván jól fogyasztott. 1994. január 22-én népes családja - négy felesége, hat gyermeke és számos oldalági rokon, például bizonyos Jennifer Aniston(opoulos) nevű keresztlánya - társaságában ünnepelt 70. születésnapi partija után a lakosztályában érte a halál. Így kell ezt csinálni.

Nagy, sima, gömbölyű

Mármint a Nagy Alma. A sorozat felvonultatja a 70-es évek New Yorkjának minden nagy kellékét és külsőségét: hatalmas benzinfaló rendőrautók, tetejükön gigászi méretű villogókkal, hatalmas pisztolyok, felhőkarcolók, igazi nagy élet. És még nagyobb inggallérok, nyakkendők, vastag csillogó aranyláncok, Theo Kojak vastag nyaka és csillogó feje búbja.

Akár piperkőcnek is mondhatnánk, az egyéni frizura mellett ruhatára kizárólag személyre szabott öltönyökből, napszemüvegekből és kalapokból áll. A többi szereplő pacuha átlagrendőr Kojakhoz képest. Főleg a bongyor fekete hajú Stavros, akit egyébként bizonyos George "Demosthenes" Savalas domborít - főleg pocaktájon. Az ember ránézésre nem is tudná megmondani, hogy ő és Telly Savalas bizony édestestvérek.

A korabeli amerikai krimikben kötelezően felbukkan egy "Frenk" vagy egy "Májk" - esetünkben a jóindulatú főnököt hívják Frank McNeilnak (Dan Frazer), illetve egy csapat detektív-"kölyök" - Crocker, Rizzo és Saperstein, csak hogy New York összes nációja képviseltetve legyen a csapatban.