Feljelentették a provokáló Jáksót

2005.11.07. 10:01

A Heti hetes műsorvezetője, Jáksó László a Cool tévécsatornán futó Hungarikum című sorozat narrátora egyben - a magyar történelmi személyekkel (is) viccelődő rajzfilmet pedig feljelentették az Országos Rádió és Televízió Testületnél.

2005. július 1-je és szeptember 20. között 73 panasz érkezett az ORTT Panaszirodájába. Ezekből nézői, hallgatói észrevétel volt a legtöbb, összesen 52, miközben pártok, frakciók vagy civil szervezetek négy alkalommal protestáltak, egyéb helyről (például gazdálkodási szervtől) jött további hat. Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszirodájának tehát a harmadik negyedévben - és azóta is - jócskán akadt munkája, miközben a legtöbb kifogás az MTV műsorát érte.

Ezúttal az ORTT-nél a fiatalos, dinamikus imázzsal rendelkező Cool tévé egyik műsorát jelentették fel. A csatorna ősszel több új programot is indított, így újnak számít a Kontra folytatása, a Kontráné című szívatós vetélkedő, a Taxid című, autóban felvett műsor, vagy a Cool a verda, amit az RTL Klubról a Coolra költözött Majka vezet, a Supernem énekesével nagy egyetértésben.

A Hungarikum előszedett népmesékből ismert karaktereket, összeengedte ezeket különféle mai, közéleti figurákkal és híres, történelmi személyekkel. Utóbbiakra illene büszkének lenni, igaz honpolgárként tisztelettel, áhítattal kellene emlegetni, imádattal suttogni a nevüket, ám a műsor ötletgazdái fittyet hánynak erre, viccet csinálnak Szent Istvánból, de Dózsa György is pusztán egy gyros-sütőben, egy lepusztult lakókocsiban melózik. Hogy miképp halt meg a hős, arra azzal utalnak, hogy rendre megégeti magát sütés közben - amúgy meg pont úgy néz ki a figura, mint egy farsangra hippinek öltözött, elhízott cigányvajda.

A Cool tévé szándékosan illeszt műsorai közé provokatív, néhol felháborító, ugyanakkor fiatalosan pimasz, merész programokat. A South Park világára emlékeztető Hungarikum című rajzfilm pont ilyen. Lehet választani: rajongás vagy fintor, borzongás, és átkapcsolás valami másra.

A műsorban Ady üvegkalitkába zárt majomként jelenik meg, Széchenyi egy lóval létesít nemi kapcsolatot. Jáksó a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy ekkora botrányt kavar a műsor. "Én ebben az országban már nem tudom követni, hogy hol az érzékenység határa, de mindenképp máshol van, mint a feljelentőé" - tette hozzá. A narrátort mi is próbáltuk elérni, ám telefonja ki van kapcsolva.

Aki szereti a South Park-ot és a magyar népmeséket, befogadó természet és nyitott az új marhaságokra, vicces zagyvaságokra, annak bejön majd a műsor, mert gyermekkora ismert figurái elevenednek meg - másképpen. A nézők egy részének biztosan tetszett, mert a stábtól kapott információ szerint erősen növekszik a pár perces műsor nézettsége, ugyanakkor mások ízléstelennek, felháborítónak tartják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK