Vágólapra másolva!
Megkérdeztük olvasóinkat, hogy ők és gyerekeik melyik rajzfilmcsatornát favorizálják. Egy hét alatt közel 4500 szavazat érkezett.
Vágólapra másolva!

Noha jó darabig a Cartoon Network vezetett a háziversenyben, pár nap után feljött a kisebbeknek való Minimax, majd - talán a pöttöm gyerkőcök lelkes kattintásainak köszönhetően - egy huszáros hajrával utóbbi meg is nyerte a szavazós játékot. Olvasóink (vagy az ő gyerekeik) főleg ezt a két csatornát favorizálják, a voksok nyolcvan százaléka érkezett a Minimaxra és a Cartoon Networkre.

Egy tavalyi felmérés szerint, amelyet az AGB Magyarország (azóta Nielsen) piackutató intézet végzett, a Cartoon Network volt a legnézettebb gyermekcsatorna, amely mind kábelen, mind műholdon volt elérhető. A piackutatás szerint, amelynek célcsoportját a kábeltévével vagy műholdas csatornákkal rendelkező háztartások 4-15 éves korcsoportja képzett, a Cartoon Network 11,9%-os részesedést realizált átlagosan. A nézettség tavaly emelkedett: 67%-os növekedés történt az előző évhez képest.

minimax.hu

Noddy kalandjai játékvárosban: egy ártalmatlan és bájos mese

A mezőny második felében végzett a Nickelodeon, mely például a UPC csatornakínálatából 2004 decemberében eltűnt. Ezt annyira szerették hívei, hogy petíciót is írtak a UPC vezetőinek, hogy tegyék vissza a kínálatba kedvenc mesecsatornájukat. A Nickelodeon gyermekcsatorna az Egyesült Államokban indult 1979-ben, de ma már 150 országban látható, mintegy 300 millió család otthonában. Az Egyesült Államokban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban ma is a legnézettebb gyermekcsatorna.

A Jetix nem fér fel a dobogóra, ami egy négyfős mezőnyben nem túl impozáns eredmény. A tévécsatornára 58 országban 41,8 millió háztartás fizetett elő szeptember végén, 3,5 millióval több, mint egy évvel korábban. A Jetix műsora 15 csatornán volt nézhető, 18 nyelven. A Hollandiában bejegyzett, az európai piacon az egyik legnagyobb nemzetközi tévés és vonali gyermekszórakoztató társaság, a Jetix Europe NV a szeptemberrel zárult üzleti évéről 19,76 millió dolláros adózott eredményt jelentett csütörtökön, több mint háromszor nagyobbat az előző évi 5,83 milliónál. Az előző évi átszervezési költségeket leszámítva a szerves növekedés 45 százalékos volt. A bevételből 47,1 millió dollár származott reklámokból, 13 százalékkal több, mint az előző üzleti évben. A reklámbevétel növekedésének üteme ugyan lassult, de továbbra is gyorsabb a médiapiaci átlagnál, jelezve az ifjúsági műsorok nagy keresettségét a hirdetők körében: ezek révén ugyanis a szülők pénztárcáját nem kímélő gyerekeket lehet megcélozni.

A cég a nevét is megváltoztatta, korábban Fox Kidsként ismerték a rajzfilmrajongó gyerekek. A Jetix Europe 2004. január óta programterjesztési együttműködésben van az amerikai The Walt Disney Co.-val, amely 75 százalékban a tulajdonosa is.

Négy gyerekcsatorna látható itthon. Melyik az ön kedvence?

1. Minimax, 1882 szavazat, 42,1%
2. Cartoon Network, 1685 szavazat, 37,7%
3. Nickelodeon, 559 szavazat, 12,5%
4. Jetix, 346 szavazat, 7,7%

Összesen: 4472 szavazat