Megasztárok és az utolsó szalmaszál

Vágólapra másolva!
A háromórás élő Megasztár-show, a vigaszágasok számára esélyt nyújtó műsor előtt, megnéztük az énekeseket a próbán: hosszabban beszélgettünk egy inkább magyar, mint perui, és egy inkább svéd, mint magyar lánnyal. Mindenki élete nagy lehetőségének tartja a tehetségkutatót, itt a nagy kiugrási lehetőség, a december 25-i, vasárnapi show pedig az utolsó, már berregő motorral járó busz, amire a reménykedő hatosból ketten még felkapaszkodhatnak.
Vágólapra másolva!

Miközben az utolsó előtti dühödt, karácsonyi rohamokat intézi a város népe, a felbolydult plázák környékén pedig nagyobb a nyüzsgés, mint egy liter kólával leöntött hangyabolyban, a Megasztár döntősei és a vigaszágra került hat próbálkozó a Róna utcában, a TV2 épületének földszinti büféjében gyülekezik - alig száz méterre attól a helytől, ahol a válogatás zajlott. Arcukon nyugalom, tekintetük elszánt, mint Clint Eastwoodé. Akiben motoszkál némi tehetség, van saját stílusa, egyénisége és ezt pont jókor (legalább kétszer) meg is tudta mutatni, az most itt van, kávét szürcsöl, ásványvizet kér, vagy még elpöfékel egy cigit. Korábban volt nagy sírás, stressz, lerágott köröm, most jóval lazább a hangulat.

Most még minden újságírói érdeklődésnek örülnek, de talán lesz olyan, amikor már egyik-másik előadónak terhes lesz a sajtó zaklatása. Hangyából elefántot: nagyjából sejti mindenki, hogy működik ez. Ha a sztár kettőt tüsszent, akkor a bulvárlapok már súlyos betegségről cikkeznek, ha a sztár álmos, másnapos és otthon hever, akkor döbbenetes idegi kimerültség vagy komoly depresszió a téma. Tóth Gabi esete jó példa erre, egy időben nem tudott olyan ásító unalomban eltölteni egy átlagos szerdát, hogy ne csörrent volna meg mobilja ötvenszer (minden hívás olyan öröm, mint pucéran meghemperedni egy ropival teleszórt ágyban), de Caramel közvetlenül altatásos műtétje után is adott egy tucatnyi nyilatkozatot.

A félig perui Széles Izabella is itt van, ő is tudja, amit a többiek: itt fél évre mindent be kell áldozni, a Megasztár mellett minden másodrendű. Ő még ugyan megpróbálja letenni a januári vizsgákat (elsőéves kommunikáció - művelődésszervezés szakon), de aztán az évhalasztás biztosnak látszik. "Különben nagyon meglepett, hogy bejutottam a döntőbe, én már az elődöntőnek is igencsak örültem. Mind a három sorozatra jelentkeztem, de az elsőről elkéstem, a második szériánál pedig nem hívtak be, nem tudom miért. De így a jó, mert legalább befejeztem a gimit, és persze két év alatt a hangom is fejlődött" - meséli. Ha az elsőről nem késik el, bemegy és csúnyán kiszórják, akkor talán nem próbálkozik most és minden másképp alakul. A sorsalakító, visszafordíthatatlan apró döntések közhelye.

"Az előző sorozatból nagyon sokan tetszettek, Caramel, Bartók Eszti, Torres, az elsőből Oláh Ibolya volt a kedvenc. Örülök, hogy itt vagyok, nincsenek nagy terveim. Célom, hogy megálljam a helyem, aztán talán lehet egy együttes. De hogy jövök én hozzá, hogy kis kezdőként zenészek közül válogassak? Nehéz ügy" - véli a lány. Ha borzalmas hanggal rendelkezne, akkor éneklés helyett talán táncolna: ez is a hobbija. Érdekli még a színészet, szereti a musicaleket, imádja a dzsesszt, a soult, kedvenc énekesnője Alicia Keys.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

"Az élő adás előtt sokkal többet kell készülni, hiszen minden hangra, mozdulatra nagyon kell figyelni. Persze korábban is csak akkor vettek újra egy-egy részt, ha nem volt bekapcsolva épp a mikrofon, vagy technikai gond akadt. Ha hamis voltál, azért nem kezdtek új felvételt. Most nem lehet újra felvenni ugyanazt, ez nem egy videoklip" - teszi hozzá az ötödik elődöntő során bekerült lány, de nincs idő csevegni, kezdődik a próba.

Inkább csak kezdődne, de Seress Attila koreográfus késik pár percet, a kulcs nála, így a csapat egy barátságtalanul huzatos lépcsőházban dekkol: ki beszélget, ki dúdolgat, ki gitártokját babrálja. Képzeletbéli névsorolvasást tartunk: egyenesen bejutott hét lány és három fiú, vigaszágra került öt srác és egy ifjú hölgy (a tizenhat éves Polgár Odett). Három hiányzó van: a dalos kedvű villamosvezető családi okok miatt van távol. Hoffmann Mónika egy hozzá hasonló lánnyal beszélget, a memóriáját okoló cikkírónak fogalma sincs róla, hogy került a csapatba. Pár svédnyelvű szó után minden világos, a lány a húga, csak nézelődni jött, és amnézia sem fenyeget.