Reklámbotrányok 2005-ben

Vágólapra másolva!
Az egyik csepp kiszed minden foltot, a másik elmos minden tányért, a harmadik boldoggá tesz egy életre, a reklámok természetéhez tartozik a túlzás. Időnként aztán alkotóik a túlzást is túlzásba viszik, vagy kifogynak az eredeti ötletekből (ha volt nekik egyáltalán valaha), ilyenkor a legedzettebb tévénéző is felszisszen, az erre hivatott testületek pedig munkába lendülnek. Összegyűjtöttünk néhány reklámfilmet a tavalyi esztendőből, amelyek valakinél kicsapták a biztosítékot.
Vágólapra másolva!

A vakrandi alapszituációjára épít a Zwack reklámja. A helyszínre, egy presszóba érkezik a kisfilm férfi főhőse, itt látja meg a hölgyet, aki egy asztalnál ülve várja gomblyukában a virággal, ami egyértelművé teszi, ki ő. A konfliktushelyzet adott, a kusza fogait elővillantó hölgy külseje nem olyan, amilyenről főhősünk álmodott, ő pedig a helyzet lehető legegyszerűbb megoldását választja, elmenekül. Szerencsére a pultot hozzá lojális férfitársak támasztják, akik nem hagyják el a bajban, baráti felesezésbe merülnek, ezzel megmentik főhősünket a kínos helyzettől. Az előnytelen külsejű hölgy pedig vagy észreveszi a zsebébe hirtelen begyűrt virágot, vagy nem, mindenesetre csalódottan távozik a helyszínről.

A spot szexista szempontból nem nevezhető problémamentesnek, és ez nem kerülte el nőjogi aktivisták figyelmét. Arra a közhelyre épít, hogy a nők bizonyos általánosan elfogadott külső jegyek nélkül nem állhatják meg a helyüket párkeresés helyzetében. A jogvédők felháborodását az váltotta ki, ahogy a neki kellemetlen helyzetet a főhős kezeli. Nem tisztázza a helyzetet a hölggyel, nem vállal egy talán kínos beszélgetést, hanem férfitársaihoz fordul segítségért, akik, ahogy kell, szolidárisak vele, és bevonják a baráti poharazgatásba.

Így válik a film üzenetének részévé az a hamis közhely, hogy a nem megfelelő külsővel megáldott nőnek nem jár az emberi bánásmód, hogy egy kellemetlen helyzet vállalása helyett férfias megoldás lehet a frissen megismert barátokkal fogyasztani a Terméket. A kisfilm valószínűleg pontosan pozicionált fogyasztói körre épít (férfiak középosztálytól felfelé), és sem a kameramunkával, sem a rendezéssel nincsenek problémák. Annál inkább az eredetiséggel, a vakrandi igazi filmes közhely, szexizmusával, és azzal, hogy nem kapcsolódik megfelelően a termékhez. Oda nem illő képzettársításokra ad okot a reklámozott pálinkával kapcsolatban, ráadásul az behelyettesíthető más termékkel is.

Forrás: MTI
Készül a reklámfal a pesti belvárosban

Az ismerős nyertes

Mint minden rövidfilmes műfajban, a reklámban is szükség van egy eredeti ötletre, ami működteti azt. Amikor a múzsa távol marad, olyankor kénytelen a kreatív más kútfőből meríteni, végül is annyi reklám készül szerte a világon. Mióta letölthetővé váltak ezek a kisfilmek a hálóról, egyre többször merül fel a plágium kérdése, ahogy az az elmúlt évben a Szerencsejáték Rt. egy teljes kampányával is történt. A kampány még a kettőezernégyes évben kezdődött, utcai plakátokon és tévéreklámokban egyaránt megjelent az a fiktív ötöslottó-nyertes, aki a történet szerint fizetett magánhirdetésben üzente a világnak, hogy milliárdosnak lenni jó, és akár a rokonok is élvezhetik a kastélyát, és magán-hullámvasútját.

Hogy hányan vették komolyan, hogy a profi képminőség valóban az "üzenetet készítő" amatőr kamerájából származik, nem tudhatjuk. Azt sem, hogy vajon a kreatívok szándékának vajon megfelelt e az, hogy a pénz boldogít üzenet helyett valami egészen más áradt a kisfilmekből, melyekben egy láthatóan magányos ember kereste a kapcsolatot rokonaival. Az viszont biztos, hogy a kampány és ezen keresztül a megbízó tevékenysége beszédtéma lett, szakmai körökben ezzel párhuzamosan pedig az ötlet eredetisége. Amíg a nézők vonják ezt kétségbe, addig bárki gondolhatja, hogy megvásárolt ötletről, esetleg egy multicég új piacon újra bevetett saját termékéről van szó, ezeket a filmeket viszont maga a reklámszakma minősítette egy francia lottóreklámhoz túlzottan hasonlónak. E miatt, akár véletlen egybeesés történt, akár a tudatalatti működött vagy egyszerűen elfogytak a saját ötletek, több magyar reklámfilmes megmérettetésen is diszkriminálták a versenyzőt.

Forrás: MTI
A néni nem a célcsoport része

Civakodó konkurencia

Az elmúlt időszak negatív visszhangot kiváltó reklámjai között szép számmal találhatunk olyanokat, melyek telekommunikációs cégekhez kapcsolódnak. A verseny mobil és vonalas telefonszolgáltatók között olyan ár-összehasonlító kampányokba sodorta a cégeket, melyek messze vannak a hagyományos, pozitív üzenet hordozásától. Ezek a reklámütközetek ugyan sokak számára visszatetszőek, mégis lehet a fogyasztók számára pozitív hozadékuk, nemegyszer közvetlen árleszorító hatásuk révén. A tavalyi évben leginkább két vonalas szolgáltató ellenreklámjai borzolták a kedélyeket, a kisfilmekben minden eszközt bevetettek értünk. A szolgáltatások összehasonlításától a konkurencia lejáratásáig könnyedén léptek tovább a cégek, hogy nem pusztán sportszerű összecsapásnak lehettek a tévénézők tanúi, arról tanúskodik, hogy az ügy a Gazdasági Versenyhivatal elé került.