Xena új sci-fi sorozatban domborít

Vágólapra másolva!
Több évadot megélt a magyar csatornákon is a Xena című sorozat, amelynek a címszereplőjét alakító Lucy Lawlesst a szerep a sztárok közé emelte. Hosszabb szünet után a színésznő most újabb sorozatban tűnik majd fel.
Vágólapra másolva!

Az öt éve véget ért sorozatot hat szezonon át sugározták, és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma is több ezer rajongó gyűlik össze az Amerikában tartott éves Xena-találkozón, ahol a sorozat rajongói találkozhatnak kedvenceikkel.

A produkció fanatikus rajongóinak rémisztően hathatott a hír, hogy a főszereplő megválik a sorozattól terhessége miatt. Végül is engedve a kéréseknek (és valószínű az emelt fizetésnek), a színésznő megállapodott a készítőkkel, hogy továbbra is viselni fogja a Harcos Hercegnő jelmezét. A további történetbe egyébként beleírták Lawless terhességét is. Innentől kezdve már nem csak Gabrielle volt állandó partnere Xenának, hanem az a kenguruzsák is, amelyben a történetbeli gyermekét hordozta magával.

A sorozat záró epizódjának vetítése előtt azonban szárnyra kaptak azok a híresztelések, amelyek szerint Lawless hosszabb, ha nem örök búcsút int a kameráknak. Ez a hír szintén megrázta a most már nem csak a sorozat, hanem a színésznő egyre nagyobb számú rajongóit, akik különböző internetes fórumokon kérték, hogy gondolja meg magát.

Végül hosszabb kihagyás után ismét a televíziók képernyőjén üdvözölhették a Xena-függők kedvenc színésznőjüket, aki egy-két kisebb mozis filmszerep után újra a sorozatok kamerái elé ált.

Így láthattuk őt az X-akták epizódjaiban, és olyan nálunk nem vetített sorozatokban (Tarzan, Two and Half Man, Just Shoot Me) amelyek szintén népes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré. A mozis kitérők után (Pókember, Boogeyman, Eurotrip) Lawless egy, a tengerentúlon népszerű produkció, a Battlestar Galactica újabb szezonjának több epizódjában fog jelentős szerepet kapni, állítják a sorozat producerei.