Saját ágyukban alhatnak a Barátok közt szereplői

Vágólapra másolva!
Nem csak az RTL Klub költözött új székházba, az eddig földrajzilag is messzebb lévő Barátok közt-stúdió is átköltözött Dél-Budára. Két helyszín változik, a többi marad a régi.
Vágólapra másolva!

"Az új stúdió építése még november végén kezdődött, az építkezés, a bevilágítás sok időt vitt el. A költözés egy hét alatt lezajlott, a színészek is szabadságot kaptak" - mesélte Polgár Emese, a produkció sajtófőnöke. A logisztikailag kihívást jelentő költözésben körülbelül harminc munkásember segített, miközben a régi helyszínről az új székházba hetven teherautónyi holmit vittek át: nem csak Magdi néni faliszőnyege és a Rózsa presszó sörcsapja utazott, hanem a stáb irodabútora, összes holmija is.

"A legnehezebb része az volt, mikor ömlesztve megérkeztek a dobozok, ládák, ugyanis neki kellett állni válogatni, mert a teherautók indultak vissza újabb fuvarért. Nem lett nagyobb helyünk, a forgatási helyszín nagyjából ugyanakkora, mint az előző. Az irodákban több lett a hely, és az eddigi egy szintből három lett" - tette hozzá Giegler Andrea, a Barátok közt kellékosztályának vezetője. Mint megtudtuk, a Campona üzletközpont mellé (azaz igencsak a főváros szélére) települt Barátok közt egyik színésze sem panaszkodott a távolság miatt: van, akinek kilométerben több a napi út, de autóval leküzdhető.

A produkció teljesen átállt digitális technikára, de közben megőrzik a múlt relikviáit. Semmit nem dobtak ki (csak a működésképtelen, tönkrement kellékeket), így a sorozatból már évek óta kiírt szereplők régi gúnyái is az új raktárba kerültek - akárcsak a retro-cuccok, amiket a múltba visszareppenő részekben viselt a kis András és még kisebb Miki a gyermekotthonban.

Az új épületben egy fedél alatt vannak ugyan a többi RTL-es produkcióval, de nincs nagy átjárás: nem ácsorognak ott mások, csak az toppan be közéjük, akinek dolga van. Ilyen szempontból jó a közelség: ha a Fókusz-nak vagy a Találkozások-nak forgatnak egy rövidet, nem kell átautózni a fél városon. A régi stúdió üresen, némán szomorú képet mutatott a szereplők és a stáb szerint, akik szinte hazajártak oda: 1998 májusában kezdődtek a munkálatok, azaz csaknem nyolc évig "lakott ott" Claudia vagy dr. Balogh Nóra.

Kalmár Csaba