Két új, kulturális műsor indul a napokban az MTV-n, testvériesen elosztva: az egyik az m1-en, a másik az m2-n jelentkezik. Friss, új arcok, de tradicionális, régi fesztiválok - a jelenben.
Rudi Zoltán a sajtótájékoztató bevezetőjében elmondta, hogy a két csatornán növekedni fog a kulturális felület. "Sok értékes dolog történik az országban, és kevesen értesülnek róla. Alapvetően elégedett vagyok az MTV kulturális tartalmával. Persze vannak jobb és gyengébb pillanatok, de egymillió műsorpercet gyártunk évente, így belefér. Igyekszünk jól felhasználni azt a borzasztóan kevés pénzt, amit a Magyar Köztársaságtól kapunk" - magyarázta.
Két új kulturális műsor indul az MTV-n. Az egyik a Művésznegyed, ez vasárnap esténként látható az m2-n. Bence Ottó főszerkesztő elmondta, hogy minden adásban három vendég lesz, akik három generációt képviselnek majd, életszemléletben, kulturális felfogásban. Lesz egyfajta webtévé is, külföldről, élőben jelentkeznek majd külföldi városokból, így Brüsszelből, Berlinből, Moszkvából, Párizsból vagy New Yorkból: ekkor kiderül, mi volt az adott régióban a hét eseménye, és talán az is, hogy volt-e magyar vonatkozású kulturális történés (filmbemutató, kiállítás, táncest).
"A művészet határtalan. Szeretném, ha lenne feszültség a dologban. Lesz jó értelemben vett provokáció is, így kerülnek például népitáncosok a plázába. Kulturális sáv jön létre, mivel műsorunk után művészfilmet vetít az m2. Az MTV vezetésének ambíciója, és az én vágyam is, hogy kulturális alternatívát nyújtsunk" - tette hozzá, a kereskedelmi tévékre célozva. A műsort Rieger Johanna és Wesselényi-Garay Andor vezetik.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0603/20060301mtv.jpg)
A másik műsor egyik unikuma lesz, hogy egy kulturális reklámblokk helyezkedik el benne, itt egyedi, állítólag igen barátságos tarifával hirdethetnek azok a kopott, elszegényedett művelődési házak, kispénzű művészcsoportok, anyagiakban nem dúskáló produkciók, intézmények, amelyek nem bírnák megfizetni a "rendes" reklámblokkot. A Feszti körkép március 4-én indul, főszerkesztője ugyanaz a Bence Ottó. Ez a műsor szombatonként jelentkezik az m1-en, 25 percben: elsősorban magyar, másodsorban nemzetközi fesztiválokról, ezek kulisszatitkairól tudósítanak majd.
Lesz benne tavaszi és őszi fesztivál, Pécsi Országos Színházi Találkozó, Miskolci Opera Fesztivál, Debreceni Virágkarnevál, a Szombathelyi Római Karnevál is helyet kap, akárcsak a Visegrádi Várjátékok vagy a pécsi Mediterrán Nyár rendezvénysorozat. A műsorban fiatal, most debütáló "idegenvezetők" próbálják meg érdekessé tenni az adott eseményt.
"A híradók csak hetven másodpercben számolnak be ezekről, mi igyekszünk többet foglalkozni olyan eseményekkel is, mint a Boszorkányfesztivál, a Bajai Halászléfőző-verseny, vagy a Kocsonyafesztivál" - tette hozzá Rudi Zoltán.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.