Nem találják Sváby műsorát

Vágólapra másolva!
A múlt heti nézettségi listákat böngészve kiderül, hogy a Top 30-ban nem bukkan fel a Nem a te napod - sem a teljes lakosságnál, sem a fiatalabb célcsoportban, azaz múlt héten igen gyenge adatokat szállított. A hét nyertesei az Áll az alku és az új, misztikus-ufós sorozat, a Rejtélyek városa voltak.
Vágólapra másolva!

28,5 százalékos átlagos nézettséggel tartja vezető pozícióját az RTL Klub, de a TV2 sincs nagyon lemaradva a teljes lakosságnál, 26,5 százalékot ért el. 12,6 százalék lett az MTV múlt heti eredménye, míg a Viasat 3,6 százalékot jegyezhetett fel. A18-49-es, kereskedelmi célcsoportnál már nagyobb a fór, az RTL Klub itt bő négy százalékkal vezet, ugyanakkor több mint hat százalék a differencia este, főműsoridőben, a fiatalabb célcsoport esetében.

Múlt héten egyedül az Áll az alku vitte túl a kétmilliós nézettséget, igaz, a szerdai adás mindjárt 300 ezer nézővel lendült át a léc felett. Ha egyes műsorfajtából minden adást külön egységként nézünk, akkor még szembeötlőbb a siker: az első négy helyen Gundel Takács Gábor vetélkedője pöffeszkedik. A TV2 igen sikeres műsorát (mely szintén Endemol-licenc, mint az itthon, másodjára irtózatosan nagyot bukó Big Brother volt), a lényegesen intellektuálisabb kvíz, Vágó István műsora követi: a hétfői Legyen ön is milliomos! bizonyult a legnézettebbnek, 1,93 millióan követték. A dobogóra felfért még, a korábban nagyon sikeres, ám az elmúlt hetekben erősen betegeskedő Napló is, azaz nem a formátummal van a baj, inkább a témaválasztás lehetett szerencsétlen az elmúlt időkben. A fiatalabb célcsoportban 30 százalék alatt maradt, és kikapott a germán autópálya-rendőröktől.

A hírműsorok közül a szombati Tények nyert (1,92 millió nézővel), a legnézettebb RTL-es Híradó a hétfői volt, 1,82 millió nézővel. Az átköltözött Barátok közt legizgalmasabb epizódját 1,89 millióan követték, míg a Jóban Rosszban legnézettebb része a szerdai volt, ez 1,43 millió tévézőt ültetett a képernyő elé. Jól teljesített még a Magyarországon szerfelett népszerű Cobra 11, és az Esti Showder - utóbbi 46 százalékos közönségaránya kimagasló. Még a Heti hetes ért el igen jó arányt, száz tévézőből 47 őket nézte-hallgatta az adás műsorideje alatt. Ha már közönségarány: a Mónika és a Balázs című délutáni beszélgetős showműsorok legnézettebb részei is bőven 40 százalék felett végeztek az AGB Nielsen adatai szerint.

A 18-49-es célcsoportban is három TV2-es és hét RTL Klubos műsor van a Top 10-ben, de nagy különbség, hogy a kereskedelmi kategóriában, az RTL-es produkciók már az élen tülekednek. A Rejtélyek városa a Lost helyére csúszott be, és ragyogó nézettséget hozott: az 51,1 százalékos közönségarány remek. Nyilván sok tévéző volt kíváncsi arra, hogy mi lett az óceán közepén hánykolódó lélekvesztőn dekkoló sziget-menekültek sorsa, alighanem akadtak olyanok, akik a sztori folytatását várták, más cím alatt. Az ufós-inváziós téma is csábító, izgalmas lehetett azoknak, akik figyeltek, és látták a fényeket. A kereskedelmi célcsoportban a Született feleségek közben javított pozícióján, már 36,2 százalékos közönségaránynál járnak a problémás, kertvárosi asszonyok. A Nem a te napod című átverős műsor akkorát bukott múlt héten, hogy még Pekingben is felfigyeltek rá - talán attól is függ ennek a nézettsége, hogy épp ki a becsapott médiaszemélyiség.

Pénteken a 18-49-es korcsoportban, ami a kereskedelmi tévéknek és a hirdetőknek fontos, az Invasion - Rejtélyek városá-nak első részét a célközönség 42 százaléka nézte, a másodikat 51 százalék figyelte. A parajelenségekkel, megzavarodott elméjű, furcsán, gyanúsan viselkedő szereplőkkel megpakolt epizódokkal egy időben, az új Csao Darwin ment, nem nagy sikerrel: a 24,8 százalékos közönségarány igen halovány a TV2 péntek estéjében.

Szombaton gurult tovább az RTL-es henger, a Harry Potter és a bölcsek köve című amerikai filmet a célcsoport közel 40 százaléka nézte (holott ismétlés volt, de hátha valami másképp alakul, ki tudja?), szemben a Megasztár első döntőjével, aminek maratoni, három és fél órás adását átlagosan a nézők 30 százaléka választotta. A teljes lakosságnál már jobban szerepelt a tehetségkutató (1,5 milliós átlag), ebben a tág kategóriában - nézettségben - megverte a varázsló legénykét.

Vasárnap is jól rajtolt az RTL Klub a Cobra 11-gyel, a célcsoportban bő tíz százalékot vertek a germán autópálya-rendőrök a Napló-ra. A Gagyi mami nevű vígjáték pedig, borzalmas címe ellenére is több nézőt vonzott, mint a TV2 katasztrófafilmje: előbbin a nézők 38,5 százaléka kuncogott, a Daylight című filmen pedig a fiatalabbak 26,8 százaléka remegett.

A Top 30-ba ezúttal sem fért fel MTV-s műsor. Az m1-nél a lottósorsolás és a szombati Híradó tudta átvinni az egymilliós lécet - különben leginkább a hírműsorok és a téli olimpiai közvetítések miatt kapcsoltak oda a nézők. 635 ezren várták hétfőn a Szomszéd-okat, főképp Etus felülmúlhatatlanul szellemes és eredeti észrevételei miatt. Az MTV most kulturális fronton támad, ami nagyon szép és elismerésre méltó, ám nyilván ezekkel a műsorokkal nem növeli a nézettségét: nincs bennük Kiszel Tünde, és autók sem robbannak elég látványosan. Ez persze nem baj, sőt!

Az ATV fennállása egyik (ha nem a) legjobb nézettségét érte el vasárnap este, ekkor épp az MTV-től elkergetett Dömsödi-Hajdú páros sztárműsora ment. A Névshowr-ra este 8 és fél 10 között csaknem 850 ezren kapcsoltak (legalább rövid időre), ám a márciusi születésű hírességek végül nem tartottak ott minden érdeklődőt. A teljes, épp tévéző lakosság 8,8 százaléka nézte őket, a kábeltévés háztartásoknál 14,4 százalék volt az arány.

Kalmár Csaba