Természetesen vannak spontán történések, valódi, improvizált dialógusok a családi doku soapokban, de aligha hiheti bárki, hogy a sztori fő irányát nem írják meg előre. Mert mi van akkor, ha a főhős lustán-kövéren terpeszkedik egy kanapén és alszik egész nap, macskával a hasán? Hogy lenne ebből izgalmas-vicces-fordulatos show, mi dolga volna a húszfős stábnak? Megnéztük, kik voltak Győzike és Dopeman elődei, kik engedtek kamerát a paplan alá és a kád mellé.

Ozzyékat a fél világ nézte-nézi
A kilencvenes évek végén, az új évezred hajnalán gyanútlan tévénéző milliói hitték azt, hogy a tévéműsorok evolúciója befejeződött azzal, hogy a hatodik, hetedik nap környékén a tévés isten megteremtette a szituációs komédia (vagyis a sitcom) műfaját. Nem sokkal a sitcom után csapott le ránk a valósághow, amely azonnal milliók rajongását vonta magával, hiszen hatalmas témaválasztékot kínált a nézőknek. Akadt kandikamerás reality, melyekben a nap 24 órájában kémlelhettünk önként jelentkezőket (Big Brother, Való Világ), akad versenyzős reality, ahol a játékosok egymás közt dönthették el, hogy ki a legrátermettebb (Survivor), de például párválasztó műsorokból sem volt hiány (The Bachelor - A nagy Ő).
Lehet szeretni a műfajt, lehet utálni, abban mindenki egyetérthet, hogy megkerülhetetlen, és műsorok rettentően széles palettáját kínálta a nézőknek. Egy idő után az is nyilvánvalóvá vált, hogy a valóságshow műfaját más népszerű televíziós műfajokkal lehet, sőt kell pároztatni - mint például a szituációs komédiával. Egy okos MTV-s (természetesen a Music Televisionről van szó) producer agyából pattant ki az az ötlet, hogy a megszokott családi sitcomok mintájára (Egy rém rendes család, Egyről a kettőre) lehetne csinálni egy sitcomszerű realityt (pontosabban egy realityszerű sitcomot) is, mely hasonlóképpen épülne fel, mint mondjuk az Al Bundyról és családjáról szóló sorozat, mindössze a szereplők saját magukat alakítanák. Az ötletet elhatározás és tett követte, és a csatorna vezetői elég hamar megnyerték készülő új műsoruk arcának Ozzy Osbourne-t, a Black Sabbath énekesét.
Az eredmény pedig óriási siker, és persze klónműsorok áradata. A titok természetesen az volt, hogy a műfajt nem lehetett volna úgy prezentálni, hogy pár kósza operatőrt szabad engednek az Osbourne-villában, akik felvesznek pár jelenetet, hogy azokból ügyes kezű vágók hada összeállítson valami szórakoztató egyveleget. Nem. Biztosra kellett menni, a hiba legcsekélyebb lehetőségét sem volt szabad megengedni. Osbourne-ék történetét is (mint az összes hasonló műfajú műsort, a hazai Győziké-vel az élen) először aprólékosan meg kell szerkeszteni.
Ez az a pont, ahol a reality és a sitcom műfaja találkozik, hiszen reggelente a The Osbournes stábja is összeült stábértekezleteken, hogy kitalálják, hogy mi legyen az új történet fonala, hogy kitaláljanak gegeket, hogy kitalálják, hogy bontsák három felvonásra és hogyan tegyék egységessé a sztorit az alig 20 perces műsoridő alatt. Ha nem lenne ilyen előkészület, akkor természetesen annak a veszélynek tennék ki a produkciót, hogy a szereplők rossz napjából adódóan egy unalmas adás születne - ezt pedig a kereskedelmi televíziózásban megengedhetetlen, hiszen azonnal nézővesztést szülne. Nem véletlen tehát, hogy már Osbourne-ék sitcomja minden epizódjának megvolt a rendezője, minden résznek megvoltak az írói, és egyébként is a stáblistát böngészve lehet látni, hogy mennyien dolgoztak egy-egy epizódon. Idővel, a 2-3. évadban már az Osbourne család is egyre nagyobb beleszólást kapott a történetbe, valamint imázsuk alakításába - és a stáblistán is feltűntek mint kreatív konzultánsok.
A klónok támadása
Osbourne-ék hatalmas sikerét követően persze mindenki saját valóságshow-t akart, és a sztárok, akik megint híresek akartak lenni, felsorakoztak mindenféle produceri irodák előtt. Persze annak volt a legnagyobb szerencséje, aki saját kezébe tudta venni a műsorok gyártását - így lett például, édesapja producerkedésével saját valóságshow-jának tulajdonosa Jessica Simpson az MTV-n (továbbra is Music Television), akinek Newlyweds című sorozata házasságáról szólt - és egészen válásáig tartott, 3 évadon keresztül. Miután Simpson úr másik kislánya is bejelentette, hogy énekelni akar, neki is összedobtak egy realityt az énekesi pályakezdés nehézségeiről (The Ashlee Simpson Show), kihasználva az alkalmat, hogy újra promózzák az ifjú sztár készülő lemezét, hogy még az MTV fizet is a reklámlehetőségért - príma üzleti húzás.
Egy teljes oldal nem lenne elég a többi híresség show-inak felsorolására, a legnagyobb sikert mostanában a híres, trikószaggató pankrátor Hulk Hogan realityje aratta, a Hogan Knows Best, melyben természetesen a közel sem ideális családja elé tartanak görbe tükröt. Megkapta azonban a maga műsorát így Pauly Shore (a 90-es évek komikuscsillaga), Bobby Borwn (Whitney Houston zenészférje), Flava Flav (a Public Enemy rappere), Run (a Run DMC rappere), Travis Barker (a Blink 182 énekese) vagy Brigitte Nielsen, vagyis az ex Mrs. Stallone, a legnagyobb mellű dán exportcikk.
Győző átigazol
A külföldi siker természetesen a hazai klónt is magával vonta - az RTL Klub egy szenzációs húzással megszerezte az addig esetlenségével főleg a TV2 nézőit nevettető Gáspár Győzőt, akivel az utóbbi idők legsikeresebb tévésorozatát indította útnak. Hétről hétre majd kétmillióan köszönthetik ismerősként a Romantic együttes frontemberét és családját, és vélhetően ugyanennyien csapkodják egymás térdét a mulatságosabbnál mulatságosabb, korrekt módon megírt kalandokon. Talán nem véletlen, hogy sem a külföldi, óriás sikerű sitcomok (Jóbarátok), sem a hazai színészekkel készített, de elvetélt próbálkozások (Tea, Limonádé) nem értek el hasonló sikert, mint az egyszerűségében arató és csak egyetlen főszereplő sármjára épített hazai reality-komédia.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.