Egyre többen szeretnének helyszínelni

Vágólapra másolva!
A CSI: Crime Scene Investigation (Magyarországon Helyszínelők címmel vetített) sorozat hatására egyre többen jelentkeznek bűnügyi helyszínelőnek - legalábbis Amerikában.
Vágólapra másolva!

Egy Iowa államban működő bűnügyi labor újonnan meghirdetett három munkahelyére nyolcvanan jelentkeztek - 1998-ban ugyanennyi helyre még csak huszonhét pályázó akadt. A helyszínelők életét feldolgozó CSI-t 2000-ben kezdte vetíteni az amerikai televízió, de nemcsak az évszámok miatt tulajdonítják a sorozatnak a túljelentkezést, a pályázókkal folytatott beszélgetésekből is ez derült ki.

Az igazi helyszínelők közül kinek örömére, kinek bánatára, a sorozat kapcsán számtalan tévhit is elterjedt az izgalmas munkakörrel kapcsolatban. Az egyik legfőbb tévedés éppen a munka izgalmasságához köthető: a nyomozóknak ugyanis minden bűneset helyszínét meg kell vizsgálniuk, nemcsak azokat, ahol levágott fejjel vagy más anatómiai érdekességekkel akad dolguk. A helyszínelés után pedig órákig jelentéseket írnak, amit a tévében szintén nem láthatnak a nézők.

Mindenesetre a sorozat óriási népszerűségre tett szert, így az eredeti Las Vegas-i kalandokat hamarosan New Yorkba és Miamiba is átültették az ötletgazdák. Amellett, hogy a helyszínelő szakma bekerült az álláskeresők céltartományába, a sorozat hatását bizonyítja az is, hogy a valóságban eredetileg CSA (Crime Scene Analysts) néven működött szervezet azóta már felvette a CSI nevet.