Fecseg a helyszín, hallgat a mély

Amerikában a televíziós világot a kilencvenes évek végén és az új évezred elején is leginkább húszperces szituációs komédiák (szitkomok) és a Vészhelyzet határozták meg, azóta viszont a helyzet változott. Arra próbálunk választ keresni, hogy miért lett olyan nagy siker a Helyszínelők, hogy a - néha igen ügyesen elkészített - klónok miért hoznak több millió nézőt. Foglalkozunk a magyar tévés krimikkel, a német nyomozókkal, a klasszikus detektívekkel - de először az amerikai újhullámot nézzük meg.

Az amerikai jó munkásember és az amerikai "született feleség", a lelkes háztartásibeli anyuka, amikor a korai fekvés miatt lázongó lurkókat már becsomagolta jól az ágyneműbe, másra sem vágyott, minthogy bekapcsolhassa a tévét, és idülten vihogjon valami vicces műsoron, vagy esetleg azon izguljon, hogy Ross doktor milyen utasításokat kiabál Hathaway főnővérnek egy számunkra teljesen idegen szaknyelven. Mivel ekkora volt igény a szitkomokra, sőt, mivel szinte csak rájuk volt igény, ezért olyan legendás sorozatok születtek, mint a Jóbarátok, a Dumagép vagy a Szeretünk, Raymond!, melyek a mai tendenciákkal ellentétben, 8-10 évig is képernyőn maradtak.

Csakhogy minden jónak egyszer vége szakad, a chicagói Smith család egyszer csak belefásult a sok röhögésbe és új prédára indult a távirányítót szorongatva - és ekkor bukkanhatott rá egy nyomozós sorozatra, amely alapjában borzolta fel a televíziós piac majd egy évtizedes állóvizét. A sorozatot Helyszínelők-nek hívták és ekkor járhatott a 3. évadjában. Szó se róla, már előtte is elég népszerű volt és 20 milliós nézőszám környékén produkált (összehasonlításképpen, múlt héten a Lost-ot 17 millióan nézték, House doktort pedig 22 millióan), de 2002-ben egy borongós csütörtökön átvette a vezetést a hat jóbaráttól és Carter dokitól, és azóta, immáron 4. éve zsinórban, szinte minden héten a Helyszínelők nyomozásait nézik Amerikában hétről-hétre a legtöbben - úgy 26-28 millióan.

Minek köszönhető Grissom és csapatának töretlen, sőt egyre nagyobb népszerűsége? Miért is számít a Helyszínelők (CSI - Crime Scene Investigators) sorozata ennyire úttörőnek, miért reformálta meg a sorozat a műfajt a harmadik évezredben? A válasz egyik fele, hogy azért, mert sikerült tettestársnak megnyerni egy, a mozifilmek világában már igen jártas producert, Jerry Bruckheimert, akit olyan látványos, de igazából agy nélkül is kitűnően élvezhető filmek pénzembereként ismerhettünk, mint a Bad Boys - Mire jók a rossz fiúk?, a Con Air - A fegyencjárat vagy a Szikla. Ha valaki, akkor Jerry Bruckheimer aztán tudta, hogy mitől döglik a légy, és kitalálta a többi készítővel egyetemben, hogy szakítani kell azzal, hogy a nyomozók a rendőrségi léten kívül máshol is léteznek, szakítani kell a magánéletükkel, és szakítani kell mindenféle szappanopera-témakörbe sorolható jellemzővel. Vagyis a sikert csak úgy lehet elérni, ha a nézővel megetetjük egy az egyben a készített terméket, és majd később, ha már rászokott a fogyasztó a sorozatra, akkor esetleg már lehet traktálni őket némi karakterépítéssel.

És a recept fényesen be is vált. A Helyszínelők nem kínált mást, mint hetente egy-két fura bűntettet (attól függően, hogy milyen hosszúra sikerült megírni egy ügyet) és mindenféle trendi kütyüvel vizsgálódó helyszínelőket, akik az egyórás műsor végére, némi kérdezősködés útján szinte mindig kiderítik, hogy ki a gyilkos vagy, hogy ki lopta el anyu kelengyeládikójáról a csupor mézet. Mintha csak az ember egy Jerry Bruckheimer-mozifilmet nézne, a figyelmét egy pillanatig sem hagyják lankadni, csakis az események, illetve a nyomozás módszertana van a középpontban, miközben mindenféle zavaró elemet sikeresen kiirtottak a sorozatból.

Akcióban

Persze jöhetnének a vádak, hogy sikerült kreálni egy kvázi lelketlen sorozatot, ami természetesen nem igaz, hiszen a színészeket sikerült úgy összeválogatni, hogy csekély lehetőségeikkel is tudjanak élni és megtöltsék élettel a karaktereket. Később persze, ahogy a sorozat fejlődött, egyre több lehetősége nyílott, hogy fejlesszék a jellemeket, hogy mellékszereplőket hozzanak a történetbe - hiszen a néző már rajta volt a szeren, innentől kezdve a készítők bábuivá lettünk.

A siker nem jár egyedül, mondhatnánk, ha ki szeretnénk csúf módon facsarni a mondást - és a Helyszínelők sem jártak egyedül. Régi jó mintát alapul véve (lásd az Esküdt ellenségek sorozatot és annak három leágazását) ugyanis a Helyszínelőket franchise-rendszerben először a napfényes Floridába, azon belül is Miamiba küldték, majd pedig az acélszürke New York is kapott egy tímet, hogy a nézők hetente háromszor is kiélhessék helyszínelés utáni vágyaikat - természetesen itthon is. Nem csak a franchise terjedt, hanem maga a formátum, vagyis a know-how, hiszen Jerry Bruckheimer, az über-producer két további sorozatba is betette a lábát és pénzét, és természetszerűleg mindkét sorozat instant siker lett.