Foci-Eb: ráígért az MTV az RTL Klubra

Vágólapra másolva!
Minden bizonnyal az MTV-n lesz látható 2008-ban a futball Európa-bajnokság, noha a csatornától ezt senki nem erősítette meg.
Vágólapra másolva!

Mivel az MTV lényegesen magasabb ajánlatott tett a két év múlva megrendezésre kerülő labdarúgó Európa-bajnokság közvetítési jogaiért, mint a rövidesen kezdődő futball vébét közvetítő RTL Klub, alighanem előbbi képernyőjén lesz látható a sportesemény. Információink szerint 3,5 millió eurót ígért a közszolgálati csatorna, ennél nagyobb összeget pedig az RTL Klub irreálisnak tartott. A kereskedelmi csatornánál úgy vélik, hogy az összeg fele lehet a reális - ennél többet ígérni anyagi ráfizetést jelent, még egy olajozottan működő reklámértékesítő stábbal megerősített kereskedelmi egység számára is. Egyértelműen presztízsharcról van szó tehát, hiszen reklámból aligha jön be az összeg.

Holub Katalin, az MTV szóvivője nem kívánta megerősíteni az értesülést, az MTV Telesport-jának főszerkesztőjét, Schulek Csabát nem tudtuk elérni, ellenben a kereskedelmi csatorna részéről jelezték, hogy megkapták az értesítést, miszerint nem az RTL Klub nyerte a közvetítési jogokat. Mivel Magyarországról két pályázó volt, a kör bezárult.

A kereskedelmi csatorna közvetíti Németországból a rövidesen kezdődő világbajnokságot, ezzel pedig megrengette az MTV hegemóniáját - korábban mindig a Magyar Televízió adta a vébét és az EB-t. Akkor a költségvetési nehézségekkel küzdő MTV nem tudott versenyezni, ám ezúttal négymilliárdos hitelfelvételről ír a Népszabadság.

Tavaly más volt az irány

"Komoly adósságot görgetünk magunk előtt, és napi problémákkal küzdünk. Általunk reálisnak tartott árakon tesszük meg az ajánlatokat, de a hírek szerint a mienknél másfélszer többet ajánlott az RTL Klub. Így nem tudunk versenyezni, nem szórhatjuk az adófizetők pénzét. Egy bizonyos összeg után ez már ízléstelen lenne" - mondta az [origo]-nak Schulek Csaba, a sportosztály főszerkesztője tavaly nyáron, akkor még a vébéről.

Bár komoly presztízsveszteséget okozott az eset, az MTV tárgyalt volna az RTL Klubbal arról, miképp lehetne mégis nagyobb szeleteket kapni a tortából. "Tudunk segíteni műsoridővel, technikával. Ha korrekt, viszonylag testvéries ajánlatot kapunk, akkor lehet együttműködés, de nem kell a foci vébé mindenáron. A napi három meccs még nekünk is sok lenne, így van esély a kooperációra: de az első választás persze az övék lenne. A többi sportesemény miatt nem marad pénzünk a nagy durranásokra. Mi a sportért vagyunk, nem a sportból élünk" - tette hozzá akkor Schulek. Tárgyalni végül nem volt miről, hiszen az RTL a Sport Klub nevű tévécsatornának "adta le" azokat a vb-mérkőzéseket, melyeket nem tartott annyira fontosnak, vagy más meccsel egy időben futnak.

Kalmár Csaba