Új sorozatban James Woods

Vágólapra másolva!
A Kapcsolat és A specialista sztárja, James Woods most egy bírósági drámasorozatban szerepel a tévéképernyőn - a műsort a CBS adja. 
Vágólapra másolva!

James Woods, a neves karakterszínész most egy védőügyvédet személyesít meg, aki pályán belül vált posztot, vagyis ügyész lesz. A Shark című drámasorozat a benne végbemenő személyiségváltozást követi figyelemmel. A produkció érdekessége, hogy az epizódokat a Malcolm X-et is jegyző, Spike Lee rendezi, akinek legújabb filmje, A belső ember nemrég került a hazai mozikba.

A CBS frissen kiadott, 2006/2007-es évadra szóló műsortervében, a Shark-on kívül csak három új produkció szerepel. Ez azért meglepő, mert a csatorna eddig az Egyesült Államok legstabilabb és legnézettebb adója volt, csakhogy a feltörekvő versenytársaknak (elsősorban a Született feleségek-et és a Lost-ot futtató ABC-nek) köszönhetően, ma már korántsem olyan biztos az első helye.

Az ember azt gondolná, ilyen helyzetben a csatorna mindent megtesz azért, hogy marasztalja a nézőket. Ehelyett a CBS levette műsoráról a fix vasárnapi filmet, ezzel elérte azt, hogy egész Amerikában nem maradt olyan csatorna, amely egy adott időpontban biztosan sugároz egész estés mozit. Emellett a rendkívül népszerű, nálunk Férjek gyöngye címmel vetített sorozatot sem láthatják ősztől a nézők.

Helyette egy új komédia lesz, a Jóbarátok egyik írójának, David Crane-nek új sorozata, a The Class. A Shark mellett a csatorna másik két új műsora is a drámai vonalat erősíti, az egyik a Ray Liotta (Menekülés Absolomból, Gyújtópont) főszereplésével készült Smith, a másik a Jericho, amely egy atomrobbanás túlélőiről szól.